Epil�gus

F�l �v. Ennyi telt el a baleset �ta, ennyi ideje fekszik Bill k�m�ban. Komolyabb s�r�l�se nem volt, m�gsem �bredt fel. Az orvosok nem �rtik mi baja, �n pedig meg�r�l�k a hi�ny�t�l. A band�nak ezzel v�ge, ez egy�rtelm�, mivel azt mondt�k, ha hamarosan nem kel fel, lekapcsolj�k a g�peket, �s hagyj�k, hogy sz�p csendben elhagyjon engem. Ez �gy borzalmas.
- Bill kelj fel, k�rlek. Sz�ks�gem van r�d hallod? –suttogtam elgy�t�rten.
Nem felelt, hogy is v�rhattam, hogy egyszer csak kinyitja az eny�mhez hasonl� barna szemeit, �s egy apr� mosollyal megnyugtat, hogy minden rendben lesz.
Megszor�tottam kez�t, �s egy halk s�haj hagyta el ajkaim. Milyen egy sz** helyzet ez.
- Tom… Legal�bb egy picit menj haza pihenni. M�r megint itt �lsz napok �ta. –j�tt be anya, agg�d� tekintettel.
- Minden ok�, nem megyek sehova. Fel fog kelni. Majd ma… Megl�tod. –motyogtam, b�r m�r �n sem hittem el magamnak a hazugs�got, amit minden �ldott nap t�bbsz�r is elmondtam.
A drogokkal is le�lltam, hiszen szinte minden id�met Bill mellett t�lt�ttem, sokkal fontosabb volt, hogy tiszta fejjel l�ssam, amint felkel, minthogy l�jem magam.
- Mi ez? –kaptam fel a fejem, amint egy apr�, er�tlen mozdulatot �reztem.
K�pzel�dn�k? Nem, biztos vagyok benne, hogy �reztem, ahogy Bill keze megmozdul.
Egy g�p halkan csipogni kezdett, p�r perc m�lva pedig orvosok hada vette �t k�r�l, nekem helyet sem hagyva. Kik�ldtek a szob�b�l.
Mi t�rt�nik?
A k�rd�s a leveg�ben f�gg�tt, �s csak rem�lni tudtam, hogy azt a v�laszt kapom majd, amire f�l �ve v�rok.
Egy halv�ny mosoly jelent meg az arcomon, amikor egy orvos l�pett ki az ajt�n. M�r vagy f�l �r�ja v�rakoztam, �gy szinte futva mentem oda hozz�.
- J�l van? –k�rdeztem, tal�n hangosabban, mint kellene.
- Felkelt a k�m�b�l, de… –nem hagytam, hogy befejezze, felki�ltottam �r�m�mben, �s f�lrel�kve �t, rohantam be a szob�ba.
M�r csak p�r n�v�r pakol�szott, de nem �rdekelt. Le�ltem az �gya melletti sz�kre, �s csak n�ztem �t mosolyogva. V�gre fel�bredt, ezt el sem hiszem.
- Kicsim, most m�r t�nyleg haza mehetn�l pihenni. Majd �n vigy�zok a testv�redre. –j�tt be anya ism�t.
Egy n�ma b�lint�s volt a v�laszom, majd �jra haza indultam.

***

M�snap reggel, f�l �ve el�sz�r, zen�t hallgatva, �s vid�man �nekelve a dalsz�veget indultam a k�rh�zba. Bill fel�bredt, �jra teljesnek �reztem magam. Ma m�r tal�n besz�lni is tudunk. Boldog vagyok, m�rhetetlen�l boldog.
Anya zokogva �lt a folyos�n. A boldogs�g hely�t egy pillanat alatt �tvette a r�m�let, a k�ts�gbees�s, hogy mi t�rt�nhetett, am�g nem voltam itt.
Pr�b�ltam kih�zni bel�le mi a baj, de csak s�rt, �s nem tudott megsz�lalni. K�ts�gbeestem. F�ltem bemenni Bill szob�j�ba, f�ltem att�l, ami esetlegesen ott fogadhat. Hatalmas leveg�t vettem, �s bel�ptem a kis helys�gbe.
�s ott �lt �, a TV-t kapcsolgatva, �s a k�rh�zi kaj�t turk�lva. Egy f�l pillant�sra m�ltatott csup�n, majd �jra a k�perny�re szegezte tekintet�t.
- Bill? –s�gtam elhal� hangon. �jra r�m n�zett, tekintete �res volt, �rzelmeknek nyoma sem volt benne.
- Ja. Te ki vagy? –k�rdezte unottan.
D�bbenten meredtem r�, majd kirontottam a folyos�ra, �s orvos ut�n kezdtem ord�tani.
- Mi ez az eg�sz? Mi az, hogy nem tudja, ki vagyok? A saj�t anyj�t sem ismerte fel, �s az ikertestv�r�t sem? M�gis mi folyik itt? –kiab�ltam d�h�sen.
- Sajn�lom, de az agya megs�r�lt. Semmire nem eml�kszik a nev�n k�v�l. Tal�n egy pszichol�gus helyre tudja majd hozni, de nem �g�rhetek semmit uram. �s ha most megbocs�t. –biccentett, majd otthagyott. Az els� sz�kre lerogytam, amit tal�ltam, majd arcomat a kezembe temettem. S�rtam. Soha nem �reztem m�g magam ennyire pocs�kul. Bill nem eml�kszik r�m. Mi lesz ezut�n? Visszakapom �t valaha is?

***

Ism�t bel�ptem a gy�l�lt �p�let kapuj�n. Tom, aki v�ltig �ll�tja, hogy az ikertestv�rem, nem engedi, hogy abbahagyjam ezeket a nyamvadt kezel�seket, pedig t�nyleg semmi bajom az �g adta vil�gon. Igaz, hogy nem eml�kszem az eddigi �letemre, de valami azt s�gja, jobb is ez �gy. Minden nap hallom, ahogy Simone �s Tom reggel a konyh�ban besz�lgetnek. Mindig ugyan az a mondat: „Ma m�r biztosan eml�kezni fog…”
S�hajtva l�ptem be a pszichol�gus szob�j�ba, aki egy b�jvigyorral a k�p�n �dv�z�lt, majd le�ltetett.
- Ma egy �j m�dszert pr�b�lunk ki, h�tha bej�n. –mondta, mik�zben egy DVD-t ind�tott el a lej�tsz�ban.
„Wilkommen im Tokio Hotel, Zimmer 483.” Hangzott fel egy m�ly f�rfihang, elegyedve rengeteg sikollyal. Felhangzott a zene, �s Tom l�pett a sz�npadra git�rral a kez�ben. �t k�vette m�g egy hossz� haj� sr�c, azt�n j�ttem �n. Magyar�zt�k m�r, hogy volt egy band�m, de hogy ekkora siker�nk volt, azt el sem tudtam k�pzelni.
Egy dal ut�n v�ge szakadt a koncertnek, �s egy bizonyos TH TV-b�l voltak r�szletek.
�s ott volt az a l�ny. Sz�k�s haj�ban narancssz�n mel�rokkal. V�kony volt, legal�bb annyira, mint akkor �n, m�gis �lettel teli. Er�sen gesztikul�lva magyar�zott valamit, majd r�vetettem magam, �s beborultunk a backstage kanap�ja m�g�.
„- Bill te idi�ta, mit csin�lsz? –nevetett hangosan.”
�les f�jdalom has�tott a mellkasomba, �s k�nnyeim is megeredtek.
- Nelli –suttogtam, �s a TV el� t�rdeltem. Kezemet a k�perny�re tettem, �s csak b�multam az angyali arcot. A pszichol�gus meg�ll�totta a k�pet, �gy nem maradt m�s, csak az � arca a k�perny�n, �s a zsibbadts�g a mellkasomban.
Mindenre eml�keztem. Az este, amikor megtal�ltam a klubban, ahogy sz�guldottam az aut�val, �s a k�t f�nysz�r�.
Remeg� k�zzel kotortam a telefonom ut�n, majd g�rcs�sen szor�tva a k�sz�l�ket h�vtam Tomot.
- Vigy�l el innen! –zokogtam a telefonba, majd kirohantam az ajt�n, egyenesen le a l�pcs�n.
Kikerestem a h�v�slist�n Nelli sz�m�t, de csak a s�ket vonalat hallottam. „A h�vott sz�mon el�fizet� nem kapcsolhat�.” D�h�sen csaptam a falhoz a k�sz�l�ket, ami darabjaira hullott. Otthagytam, �s tov�bb mentem lefele. M�r b�nom, hogy nem a liftet v�lasztottam.
- Bill mi t�rt�nt? –j�tt fel�m agg�dva Tom. Nem feleltem els�re, csak nyak�ba borulva zokogtam.
- Eml�kszem Tom. –s�rtam. –Mindenre eml�kszem.
- Shh, Bill, minden ok�. Most m�r minden rendben lesz. –szor�tott m�g er�sebben.
- Nem Tom, semmi sincs rendben. Nelli… –hangom elcsuklott.
- Meg akarod l�togatni? –k�rdezte halkan, �s b�tortalanul.
- �l? –csillantak fel a szemeim. Tom csak n�m�n megr�zta a fej�t. –Vigy�l el hozz�. –motyogtam, �s be�ltem a kocsiba.
- �n itt megv�rlak. –mondta halkan, mikor a temet� el� �rt�nk. –A szomor�f�z alatt megtal�lod.
B�lintottam, nem volt er�m megsz�lalni. Lass�, neh�zkes l�ptekkel mentem a megadott ir�nyba, �s megl�ttam a s�rt.
A fekete m�rv�nyba arany bet�kkel volt belev�sve a k�vetkez� p�r sor:
Cornelia Robins
1990-2009
„S�romn�l ne hullass k�nnyeket, nem �n fekszem itt, nem haltam meg. �n vagyok a h�s ny�ri szell�, csillog� h�, foly�parton a k�. Ne gy�szolj, t�r�ld le k�nnyedet, nem haltam meg, e s�r engem el nem temet.”

Let�rdeltem �s belemarkoltam a porba.
- Nagyon hi�nyzol. Nagyobb sz�ks�gem lenne most r�d, mint valaha. –egy k�nnycsepp folyt v�gig arcomon. –Neh�z lesz n�lk�led �lni tov�bb.
A sz�l belekapott hajamba, �s l�gyan sim�tott v�gig arcomon, felsz�r�tva az �ssze ott maradt k�nnycseppet.
Elmosolyogtam, ahogy r�pillantottam a s�ron l�v� id�zetre, majd fel�lltam.
- Csak miattad kezdek �jra mindent, de az�rt v�rj meg ott fent, de ha lent vagy, akkor se �gj el n�lk�lem. –mondtam halkan, majd visszamentem a kocsihoz.
- Na? Milyen lett a s�rk�? �n csin�ltattam, gondoltam sokat jelentene neked, ha nem csak egy kupac f�ld maradna ut�na. –k�rdezte ikrem egy szel�d mosollyal az arc�n.
- K�sz�n�m, hogy vagy nekem Tom. Menj�nk.
A g�zra taposott, �s elindultunk egy �j �let ir�ny�ba.

~V�GE~