|
4.rész
... 2010.07.15. 18:11
Lassan és csöndesen sétáltam hazafelé, nem volt kedvem ahhoz, hogy apuék értem jöjjenek, így Andreas rajzolt nekem egy kisebb térképet, amin eligazodva haza juthatok. Mikor megpillantottam a házat felsóhajtva léptem le az útra, majd fékcsikorgás és éles duda, én pedig ijedten kaptam a fejem az előttem 2 milliméterre, álló autóra, a szívem ki hagyott egy dobbanást, vagy kettőt, fal fehéren álltam ott és bámultam a szürke motorháztetőt.
- Hé, jól vagy? – hajolt ki egy srác az autó ablakán.
- Igen, azt hiszem. – csöndesen.
- Akkor, ha megkérhetlek odébb állnál? Sietek.
Nem szóltam semmit, csak gyorsan átszaladtam a ház elé, nem akartam még bemenni így ledobtam a lépcsőre a táskám és leültem, magam elé meredve, ismét körül vett a magány, a hiánya, hiányzott, borzasztóan hiányzott, még a fülemben csengett a gyönyörű hangja, a nevetése, imádtam a nevetését, most ez úgy hangzik, mint egy szerelmi vallomás, de biztos sokan értik mire gondolok. Ő nem csak egy anya volt, ő volt a legjobb barátnőm, mindent tudott, olyanokat is amit más lányok nem mernek elmondani az anyjuknak, mert félnek, hogy megszidja őket. De ő soha nem bántott, nagyon ritkán volt az, hogy mi veszekedtünk.
Felálltam és megfogva a táskám felléptem az utolsó lépcsőfokra is és beléptem a házba.
- Szia – köszönt mosolyogva Em.
- Szia. – köszöntem vissza.
- Milyen volt az első nap? – izgatottan.
- Majd később, most egyedül szeretnék lenni – néztem rá.
- Persze, menj csak – puszilta meg a homlokom. – majd szólok, ha vacsorázunk.
- Köszi – majd lerúgtam a cipőmet és felmentem az emeltre, besétáltam a fürdőszobába ahol levettem a ruháimat és a szennyesbe tettem majd a szobámba lépve elő vettem egy melegítőt és abba bújtam bele, az íróasztalom tele volt kockás, vonalas, sima és szótár füzetekkel, írószerekkel és tolltartóval a széken pedig egy új táska díszelgett. Ledobtam a táskám az ágyam mellé és elhasaltam azon, este 6kor arra riadtam fel, hogy Emily kiabál, hogy vacsora, felkeltem és lementem az étkezőbe.
- Szia kicsim. – puszilt meg apa
- Szia – ültem le
- Aludtál? – Emily
- Igen, elaludtam.
- Tetszenek a tanszerek? – apa.
- Igen, köszönöm.
- Gondoltam nem nagyon szereted a rózsaszínes túl lányos dolgokat, ezért unisex dolgokat választottam.
- Tökéletes, tényleg.
- Akkor jó, jó étvágyat.
- Jó étvágyat.
***
Vacsora után visszamentem a szobámba, onnan pedig a tetőre, elfeküdtem és figyeltem a sötét, a gyönyörű csillagos eget és anyára gondoltam, lehunytam a szemem és felidéztem magamban azt a gyermekdalt, amit kiskoromban énekelt nekem, később mikor éreztem, hogy egyre hűvösebb az idő, visszamásztam a szobámba, elmentem lezuhanyozni és lefeküdtem, megpusziltam anya képét és elaludtam.
Másnap reggel nagyon rossz kedvel ébredtem, nyűgösen rúgtam le magamról a takarót és mentem ki a fürdőszobába, onnan pedig felöltözve és megmosakodva bandukoltam vissza a szobámba, hogy bepakoljam a tancuccaimat az óra rend szerint, mikor végeztem, felkaptam a vállamra és lementem a földszintre.
- Jó reggelt. – köszöntem Emilynek, aki az asztalnál ült a kávéját kavargatva.
- Jó reggelt. – nézett rám álmosan – hogy aludtál?
- Hát biztos jobban, mint te – ültem le vele szembe egy almával.
- Nem tudtam aludni, folyton forgolódtam, apád bezzeg úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. – mosolyodott el.
- Ő mindig.
- Milyen napod lesz?
- Hosszú. – sóhajtottam fel – 8 órám lesz, ebből 2 angol.
- Te szegény, soha nem szerettem az angol órákat, a mai napig alig tudok valamit kinyögni angolul.
- Együtt érzek, de most mennem kell, délután jövök, szia. – álltam fel majd egy intés után az előszobába lépve felkaptam a cipőm és a kabátom, a vállamra vettem a táskát és kiléptem a szürke élettelen utcára.
Elővettem a telefonom, bedugtam a fülhallgatót és elindítottam a zene lejátszást, így mentem el az iskolába. Beérve rögtön a terembe mentem, ledobtam a táskám és leültem, a fejem pedig a padra hajtottam, de nem sokáig élvezhettem a pihenést ugyan is kisebb szívroham kapott el mikor valaki, megérintette a vállam.
- Jaj ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. – hallottam meg Svenja hangját miután kivettem a fülemből a dugaszt.
- Semmi baj – néztem fel rá – szia.
- Szia – ült le mellém – hogy vagy?
- Őszintén? Legszívesebben otthon lennék… Münchenben.
- Viki – nézett rám sajnálkozóan. – be fogsz illeszkedni, hidd el, 2 hónap és tök jól fogod érezni magad. – mosolyodott el mire rá néztem. – jó, tudom a mamádat, soha nem fogod elfelejteni, mindig a gondolataidban lesz, de Viki, az élet megy tovább, veled. – nem válaszoltam, csak bámultam magam elé, és ezerszer visszajátszottam a fejemben.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. – szólalt meg ismét.
- Nem, nem bántottál meg, teljesen igazad van, de még annyira friss a seb. – takartam el a szemem, hogy ne lássa a könnyeim.
- Halihó. – lépett be a terembe Andy. – jó reggelt a hölgyeknek. – mosolyogva
- Szia – töröltem meg a szemem.
- Szia – intett Svenja.
- Péntek révén, gondoltam illik megkérdeznem, hogy van-e kedvetek bulizni az este?
- Én nem hiszem, hogy.. – kezdtem bele a válaszomba, de drága Svenja megelőzött.
- Persze, ott leszünk – mosolyodott el bájosan – Vikinek is kijár már a ki kapcsolódás.
- Ha nem akarja, nem, muszáj – fordult felém Andy
- Ő, de, elmegyek, nem sokáig, de ott leszek – válaszom egy bólintással nyomatékosítottam meg.
- Ennek örülök. – mosolyodott el – akkor ma 9-re nálam.
- Legalább messze nem kell, menjek.
- Neked könnyű, itt laksz 1 utcányira – dohogta Svenja.
- Elmegyek érted, ha gondolod. – Andy kedvesen
- Komolyan? Jaj az, nagyon jó lenne, köszi. – mosolyodott el.
- Zavarok? – néztem hol barátnőmre, hol Andreasra.
- Nem, miért zavarnál? – jött zavarba a kérdésemtől Sven.
- Add meg a címed Sven, és akkor elmegyek érted.
- Rendben – bólintott majd elvette Andy telefonját és belepötyögte a címét.
- Akkor veled fél 9-kor találkozom. – mosolyodott el – most megyek, várnak a többiek, sziasztok. – intett majd elsietett.
- Elmegyek érted, ha gondolod. – utánoztam Andreas-t.
- Jaj maradj már. – lökött meg vigyorogva Sven.
- Valld be, hogy tetszik.
- Kicsoda?
- Andreas.
- Hát, nem csúnya.
- Akkor miért nem lépsz?
- Majd ha eljön az ideje. – hagyta annyiban – na gyere, menjünk tesink lesz – fogta meg a kezem majd lehúzott maga után a padról és besétáltunk az épületbe.
***
Átöltözve léptünk ki a lányöltözőből, majd mentünk be a tornaterembe, ahol észre vettem, hogy Andreas és még pár haverja a galériáról figyeli az órát. Mosolyogva intett nekünk, Sven intett neki én pedig csak egy biccentéssel köszöntem neki majd beálltunk a sorba és hallgattuk a tanár monológját.
- Mint tudjátok, az iskola minden évben megrendezi a kézilabda meccseket, ez, ebben az évben sem lesz másként, szóval ma kézizünk.
- Kézilabda? – örültem meg.
- Igen Viktoria, talán tud? – vont kérdőre a tanár.
- 4 évig kézilabdáztam, de a költözés miatt abba hagytam.
- Ez remek, akkor kérlek – dobott oda nekem egy labdát – állj be a fiúkhoz.
- Rendben - bólintottam.
- Fiúk, alkossatok két 7 fős csapatokat, egy tag már meg van – biccentett felém, majd leült a padra – gyerünk - gyerünk.
- Te tudsz játszani? – lépett mellém egy magas fekete hajú srác, Matt.
- Igen.
- Csúcs – vigyorodott el – mutasd meg, mit tudsz kislány. – kacsintott rám majd beállt a helyére.
- Gyerünk Viki! – kiáltott fel Sven a galériáról. – te tudtad? – fordult Andy felé.
- Persze, én vittem mindig az edzésekre, minden meccsén ott voltam.
- Te nagyon oda vagy ezért a csajért. – szólalt meg mellőle Tom.
- A barátom, ennyi az egész.
A tanár belefújt a sípjába és kezdetét vette a mérkőzés, jó érzés volt újra játszani, de a fiúk nagyon kezdők voltak hozzám képest, így az én csapatom nyert.
- Remek játék – állt fel a tanár tapsolva – Viki, le a kalappal, ha gondolod, állj be az iskolai lány csapatba, mindig jól jön az erős, okos játékos.
- Köszönöm, még meggondolom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
