Zokogva rogytam a lábai elé és arcom a tenyerembe temetve könyörögtem neki, eldobva a becsületem és a makacsságom.
- Ne játszd itt az álszent nőt! Takarodj, az élemből ne várd meg, míg én, teszlek ki!
- Kérlek, beszéljük meg. Nem dobhatsz el, azért mert terhes vagyok!
- Hazudtál nekem! Hazudtál a terhességgel, tudtad, hogy ha időben tudom meg elvetettem volna veled – fogta keze közé az állam és úgy szórta felém dühös szavait – direkt elhallgattad! Tökre akartad tenni az életem egy gyerekkel!
- A te gyereked is te idióta! – emeltem fel én is a hangom, nagyon betelt a pohár, hogy úgy beszélt velem, mint egy lotyóval.
- Semmi közöm hozzá!
Darabokra törtem, elutasította… elutasította a saját vérét, a gyerekét, aki bennem fejlődött már negyedik hónapja.
- Nem mondom még egyszer, tűnj el örökre!
Szó nélkül fordítottam neki hátat, és léptem ki a házból és az életéből örökre.
Idegesen kapkodtam magamra a blúzom és a szoknyám, hogy lehetek ekkora balfék? A főnök fiával enyelegni miközben ő egy szinttel feljebb tárgyal? Istenem idióta egy nőszemély vagyok, annyi szent.
Ahogy újra teljes pompámban tündököltem az ajtót feltépve hagytam magára a még levegőért kapkodó férfit. Átsiettem az emeleten, majd belépve a liftbe lementem a saját részlegembe.
- Liese, már megint hol voltál? – lépett elém a semmiből – és rám a frászt hozva – munkatársam és barátnőm, Emily.
- Basszus – kaptam a mellkasomhoz – a szívbajt hozod rám.
- Honnan léptél már le megint, igen sietősen? – vonta fel a szemöldökét.
- Sehonnan.
- Én meg a pápa vagyok – fonta össze karját maga előtt. És a szemével azt sugallta: - engem ne nézz hülyének kiscsibe.
- Megint elcsábultam – vallottam be bűnömet, majd besétáltam az irodámba és leültem a székembe.
- Már megint szexeltél a kisfőnökkel?
- De olyan jó vele, basszus.
- És nincs köztetek semmi mi? – szaladt ismét az egyik szemöldöke a homlokára – mi lenne, ha abba hagynád a te kis kalandjaidat és a lányoddal foglalkoznál?
- Hé, mi az, hogy foglalkozzam? Foglalkozom vele épp eleget.
- Igen, mikor nem épp az anyád vigyáz rá.
- Anya szeret vele lenni.
- Te meg inkább szórakozol, minthogy vele légy.
- EMILY! – emeltem fel a hangom, majd lecsitultam – ne oktass ki a saját életemről, oké?
- Csak látom, hogy örültséget csinálsz, nem okolhatod őt a történtek miatt, ő semmiről nem tehet! Ő csak megfogant.
- Tudom.
- A lányod Liese.
- Emily… fogd be, ne okozz nekem több lelki ismeretfurdalást kérlek.
- Oké, visszamegyek dolgozni. Szia – állt fel majd elhagyta az irodám.
Utálom, ha igaza van, és az esetek kilencvenöt százalékában mindig igaza van. De abban nincs, hogy nem foglalkozom vele, bár mennyire is fájdalmasan hasonlít, az apjára szeretem őt, hiszen az én gyerekem! Lisa gyönyörűen szép kishercegnő, legszebb az egész világon. Barna szemű, akár csak az apjának és nekem, a haja szőkésbarna az arca kis aranyosan pufók kerekded. És lenyűgöző a mosolya, és ahogy nevet. Imádom. Még csak három éves, de kislány létére gyorsan meg tanult beszélni, járni és szaladni.
Nem szerencsétlenkedtem tovább, felpattantam a székemből, felkaptam a táskám és ott hagytam az irodát, út közben a hozzám siető főnökbe botlottam.
- Sajnálom uram, de sürgősen el kell mennem, a kislányom megbetegedett – mondtam az első eszembe jutó hazugságot.
- Oh, értem, akkor siessen – mosolygott rám kedvesen, én pedig tovább mentem.
Beszálltam az autómba és meg sem álltam a szüleim házáig. A ház előtt leparkoltam és bementem a kertbe ahol anya és Lisa játszottak.
- Sziasztok – köszöntem oda nekik.
- Mami – sietett oda hozzám Lisa és átölelte a lábaim.
- Szia, kicsim – emeltem fel és pusziltam meg – szia, anya – adtam az ő arcára is egy puszit mikor odalépett.
- Szia, kislányom, nem töröd ki a lábad ebben a cipőben?
- Nem anya – nevettem fel – milyen napotok volt? – tettem le Lisát, aki a kezem el nem engedve jött mellettem.
- Meleg – felelte anya miután beléptünk a hűs házba – ma igazán jó idő van.
- Az. Csüccs, le ide babám – ültettem fel az egyik székre Lisát, és a konyhába mentem tölteni magamnak egy pohár vizet – és jó kislány voltál? – guggoltam le elé.
- Igen anyuci – bólogatott édesen – most haza fogunk menni?
- Nem sokára – pusziltam homlokon – de előtte elviszlek fagyizni, mit szólsz hozzá?
- Örülök neki – ölelte át a nyakam, és egy jó nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Korán jöttél – szólt hozzám fordulva anya, miután Lisa beszaladt a nappaliba játszani.
- Kamuztam és eljöttem.
- Örülök, hogy ismét önmagad vagy.
- Még nem teljesen – húztam el a szám.
- Meg fogod találni önmagad.
- De mikor anya? Érzem azt a mérhetetlen fájdalmat és ürességet magamban.
- Bill emléke örökre benned lesz, hiszen életed szerelme volt.
- Teljesen összetörtem miatta.
- Tudom – simította végig a karom – de felejts el, és kezdj új életet, vegyél ki pár nap szabadságot és azt töltsd el a lányoddal, csinálj közös programokat. És ha a sors úgy érzi felkészültél, majd akkor megtalálod azt a férfit, aki mellett leélheted az életed, és aki lányaként fogja szeretni Elisabethet.
- Lisának van apja.
- Az apja már akkor elutasította mikor még csak pár hónapos voltál vele. Liese, nem várhatsz életed végéig arra, hogy észbe kapjon és felkeressen téged, hogy aztán boldogan éljetek családban. Ő lemondott rólatok, csúnyán megalázott a barátai előtt, durván beszélt veled. Ne akarj lealacsonyodni arra a szintre lányom, hogy előtte térdelve könyörögd vissza magad. Te ennél sokkal erősebb és becsületesebb nő vagy. Nem érdemel meg téged az a barom Bill Kaulitz.
AJÁNLOM AZ OLDALT
