5. Nap

Hamarabb keltem fel, mint Bill, így első utam a fürdőbe, majd a konyhába vezetett. Összehoztam egy rántottát, és beültem a TV elé. Ritkán van erre időm, hiszen vagy melózok, vagy a klubban vagyok. Csodaszámba megy, ha akár csak fél percre is megáll nálam a pörgés. Unottan kapcsolgattam az unalmasabbnál unalmasabb műsorok között, mikor egy adón valami nagyon furát láttam. Gyorsan visszakapcsoltam, és Bill vigyorgott rám a képernyőről. A tálca kiesett a kezemből, és hangos csörömpöléssel ért földet. Ledöbbentem. Sejtettem, hogy valamit nem mond el, de ez kicsit durva. A lényeget levettem. Híres bandában énekel, és most jelenik meg a harmadik albumuk. A nevük valami Tokio Motel, vagy Hotel, vagy valami ilyesmi.
Amikor kicsit észhez tértem, leesett, hogy ezért zártunk tegnap hamarabb. Ez a Kaulitz gyerek híres, és nem akartak rajongókat a közelbe.
- Jó reggelt! –lépett be egy kócos, idétlenül vigyorgó figura a szobába.
- Ez mi? –böktem a tévé felé.
- Hááát –nyögte.
- Mégis mikor akartál beavatni, hogy te vagy Mr. „Szupersztár, akinek kinyalják a seggét”? –kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Azt akartam, hogy ne a sztárt lásd bennem, hanem… - elhallgatott egy pár pillanatra, amit ki is használtam, és közbevágtam.
- Hanem egy drogost?
- Te sem vagy jobb. Sőt… Ha így folytatod a cuccozást, szépen meg fogsz halni! –karba tett kézzel várta a reakcióm.
- Tűnj innen. –sziszegtem.
- Biztos ezt akarod? Eltűnjek? Jól gondold meg! –lépett közelebb, és mélyen a szemembe nézett.
- Nem hatsz meg. Egy újgazdag paraszt vagy, aki nem tudja már mire költeni a pénzét!
- Te pedig önsajnálat miatt menekültél a drogozásba. Egyre jobb! –vigyorgott.
- Most min nevetsz? –kezdtem kiakadni a magabiztosságától.
- Tulajdonképpen miért veszekszel velem?
- Mert… ööö… -csak a fejét csóválva mosolygott.
- Figyelj cica, nincs ebben semmi rossz. Bármikor lehúzhatsz pénzzel, hiszen „újgazdag” vagyok. Nem ez minden csaj álma?
- Nekem is van pénzem. –húztam fel az orrom, de elmosolyodtam.
- Tudom. És?
- Utállak is. –néztem fel rá, mert majdnem másfél fejjel magasabb volt nálam.
- Ezt is tudom. –vigyorgott, majd megcsókolt.
Tudta, hogyan kell bánni velem. Hihetetlen, milyen hamar kiismert. Bár én is ki tudnék igazodni rajta. Nem tudom miért van itt, miért kerültünk egymás útjába, és mi lesz ennek a vége. Tényleg le kéne állni? Vissza kéne venni az anyagból?
De olyan jó… Ahogy repülök… Ahogy vele repülök…
Megcsörrent a telefon, ami véget vetett a gondolatmenetemnek, és Bill szájából is kimásztam.
- Igen?
- Mégis hol a francban vagy? –ordított a vonal másik végén Max, a főnököm.
- Itthon. De csak délután kell bemennem. –mondtam én is kissé emeltebb hangnemben.
- Igen? És a boltot miért hagytad tegnap este nyitva ha? Idejövök, és üres az üzlet!
- Micsoda? De Kath bezárt! Ő ottmaradt azzal a Tom gyerekkel, még egy darabig!
- Súlyos tévedés! Te hagytad el utoljára a boltot, valami díszmajommal! De tudod mit? Nem pazarlom rád az időmet! Ki vagy rúgva! –szótagolta az utolsó mondatot.
- TESSÉK??
- Jól hallottad! És küldöm a számlát, fizeted a károkat, vagy szépen bíróság elé megyünk! –ordította, majd letette a telefont. Döbbenten meredtem a készülékre, majd mint aki robbant, úgy estem Billnek.
- Szóval beszéltél a főnökkel? Elengedett ha? Kath bezár majd mi? Csak úgy mondom, hogy mi hagytuk el utoljára a boltot, és most rúgtak ki, mert az egészet kirámolták! Ja és említettem, hogy most a nyakamba varrják az egész árukészlet árát? Tudod te mennyi pénz az? –kiabáltam, és a földhöz vágtam dühömben a telefont.
- Hé én tényleg beszéltem Hans -szal! –emelte fel a kezét védekezően
- Hans? Édes a főnököt Max-nek hívják! Ezt nem hiszem el! –rogytam az ágyra. –Most mi lesz velem?
- Kifizetem a cuccokat. –ölelt meg.
- Azt nem hagyom. Nem akarok senkinek tartozni. –toltam el magamtól.
- Hé! Erre valók az újgazdag pasik. –csókolt meg gyengéden.
- Sok ez nekem egy reggelre. –sóhajtottam, a kis szekrény fiókjába kotortam, és egy tasak kokaint vettem ki belőle.
- Repülünk? –vigyorodott el.
- Repülünk- Ültem le mellé, és újabb kábulatba zuhantam vele…