6. nap

Nem kellet sokat várnom, másnap a postás már az ajtómban állt a számlalevéllel. Biztosan idegösszeroppanást kaptam volna, ha nekem kell mindent kifizetnem, de Billel megbeszéltük, hogy a felét ő állja, a másik felét én. Így délelőtt elmentem a bankba, és az összeg rám eső részét átutaltam Bill számlájára, majd együtt egyeztettünk valami David nevű pasassal, aki aztán átvette a dolgot, és mindent lerendez majd az ex főnökömmel.
- Furcsa, hogy eddig azon nyafogtam, bár több szabadidőm lenne, most pedig, hogy ezt megkaptam, mint egy őrült bújom az álláshirdetéseket. –sóhajtottam, majd belekortyoltam a kávémba. Bill csak csendben mosolygott mellettem, és tekintetét egy pillanatra sem vette le a laptop képernyőjéről. –Elmondod, hogy mit keresel ennyire? –Tettem le az újságot az asztalra.
- Nem. –jött egy nemesen egyszerű válasz.
- Miért? –csúsztam arrébb a kanapén, hogy lássam, mit néz.
- Csak. –csukta össze a laptopot, adott egy gyors csókot, és az előszobába indult.
- Elmész?
- Sietek vissza. –csókolt meg újra, majd kilépett az ajtón.
- Az idegeimre mész Kaulitz. –Forgattam a szemeimet, majd a saját laptopom kíséretében visszatelepedtem a nappaliba.
Gondoltam, ha már úgyis híres a pasim, akkor legalább egy picit utána nézek, hogy ki is ő valójában. Persze elsőre a feladat kissé meghaladta képességeimet, mivel talán harmadszor vettem a kezembe a gépet, mióta megvan. Talán ezért lehetséges, hogy nem ismertem Billt? Valószínű. Mikor nagy nehezen sikerült csatlakoztatni a gépet a netre, rákerestem újdonsült párom nevére, és megdöbbentett a találatok hatalmas mennyisége. Videók, cikkek, kitalált történetek, életrajzok, versek, novellák, és még sorolhatnám mi minden. Belehallgattam pár dalukba is, és vagy két órán keresztül olvastam, megállás nélkül. Csak akkor hagytam abba, mikor a szemem már majd kifolyt a helyéről, és a gyomrom is vadul kiabált. Megcéloztam a konyhát, és összedobtam magamnak egy rántottát. Ezek után újabb unalmas perceket töltöttem a TV bámulásával, és csak vártam, hogy Bill végre visszajöjjön. Kis híján megőrültem a nyugalomtól. Kellett a pörgés, amit most nem kaptam meg.
Délután öt óra volt, amikor Bill végre megjött. Eléggé fel volt villanyozva, és hamarosan meg is tudtam az okát. Egy papírköteg landolt az asztalomon.
- Ez mi? –böktem a kupacra felhúzott szemöldökkel.
- Munka. Értesz a ruhákhoz, nekem pedig új stylistra van szükségem. Egyszerű a megoldás: Te leszel az. Na? –vázolta a helyzetet vigyorogva.
- Ez most komoly? –néztem rá hitetlenkedve.
- Úgy nézek ki, mint aki viccel?
- Nem. De ez mégis… hű. –néztem magam elé, majd elvigyorodtam.
- Imádlak! –mosolyogtam rá, majd az asztalon heverő halom felé fordultam. –Ugye ezt ráér holnap is elolvasnom?
- Persze, csak kicsit iparkodnod kéne vele, mert négy nap múlva már egy repülőn kell ülnünk Róma felé.
- Hű. –nem tudtam mit mondani, elég váratlanul ért a dolog. De valami más is szöget ütött a fejemben. –Bill…
- Hm? –nézett rám kérdően, miközben a rántottámat tömte magába.
- Mesélnél magadról?
- Mit szeretnél tudni? –csillant fel a szeme, mintha csak erre várt volna.
- Amit csak tudhatok. –mondtam, és ő boldogan nekilátott. És mesélt. Az életéről, hogy hogyan lett híres, milyen a viszonya a testvérével, a barátaival, egyszerűen mindent. Vagy mégsem. Kerülte azt a témát, hogy miért nyúlt a drogokhoz, de nem kérdezősködtem. Majd ha szeretné, elmondja. Láttam rajta, hogy ez kényes pont.
Egészen estig mesélt, majd egy gyors közös zuhany után úgy döntöttünk, ma este csak pihenünk. Az ágyban fekve énekelt nekem, és éreztem, ahogy szemhéjaim lassan elnehezednek…