9. nap

Lassan nyitottam ki szemeimet, a fény szinte marta mindenem. Fáztam. Iszonyatosan dideregtem, és mikor végre sikerült szememből eltüntetni a könnyeket, amiket a hirtelen jött fény okozott, észrevettem, hogy egy kádban fekszem meztelenül. Mellettem összekucorodva Bill feküdt, szintén ruha nélkül. Haja nedves volt, és teljesen összekócolódott. Így jár, akinek hosszabb, mint nekem. Óvatosan megpróbáltam kimászni a kádból, de ahogy elengedtem a szélét, összeestem a földön. Hiába, ilyen extrém módon még sosem voltam másnapos. Felhúztam a térdeim, átöleltem őket, és vártam. Néma csendet csak Bill halk, szaggatott szuszogása törte meg. Beletúrtam hullámos tincseimbe, és próbáltam visszaemlékezni mi történt tegnap. Miért keltem én egy kádban meztelenül?
Túl kemény feladat volt emlékezni, így csak üres tekintettel meredtem a semmibe. Egy kósza mosoly suhant végig az arcomon, ahogy a mögöttem alvó fiúra gondoltam. Egyetlen dolog maradt meg az estéből, de az kristály tisztán.
Szeret.
A gondolattól is libabőrös lettem, és a gyomromban repkedtek azok a bizonyos pillangók.
Szeretem? Igen, azt hiszem. Hiszem? Biztos vagyok benne.
És most először, mintha a bűntudat ütötte volna fel a fejét bennem. Amikor először találkoztunk, egyáltalán nem volt ilyen durva szinten. Egy laza kis füvesnek számított. Én tettem ezt vele, most miattam fekszik kiütve egy hideg kádban. Talán… talán el kéne mennem, és békén hagyni őt.
Nem, ahhoz én túl önző vagyok. Szükségem van rá, mert szeret. Ez az egyetlen dolog, amibe még kapaszkodni tudok.
De sz** másnaposnak lenni. Soha nem voltam még ilyen pocsékul.
- Cornelia? –hallottam egy erőtlen nyögést a kádból. –Nelli? Hol vagy?
- Itt. –emeltem fel a kezemet.
- És… Mit csinálsz?
- Ülök.
- Másnapos vagyok. –állapította meg tárgyilagosan, és hallottam, ahogy próbál feltápászkodni, majd megjelent mellettem.
Ráemeltem a tekintetem, majd újra a falra meredtem. Édesen festett így, lelapult hajjal, és elkenődött sminkkel. Így nem is volt annyira bűntudatom, mert ha belegondolok, azért mégsem egy angyal szárnyait téptem le. Bill feltápászkodott mellettem, és a kád szélébe kapaszkodott, majd meglökte magát, és egészen a mosógépig szaladt. Ott leült, majd pár perc múlva sikerült az ajtóig elmennie, és a kilincsbe kapaszkodva dőlt újra el, egyenesen be a szobába. Muszáj volt nevetnem. Ő csak felemelte a kezét, és bemutatott.
- Mi a… Bill? Te meg mit csinálsz itt? –hallottam egy srác nevetését.
- Józanodom. –morgott, és tovább feküdt a földön.
- Haver, nagyon gázosan nézel ki. Legalább egy boxert vegyél fel. –nevetett tovább az illető.
- Elhagytam. Hozzál egyet. És Nellinek is kell egy póló, meg egy izé… egy olyan… na. Érted.
- Értem Bill, maradj itt, mindjárt jövök.
- Kösz Andy. –morogta, majd az oldalára fordult, és felém intett. Megpróbáltam odamászni hozzá, de ez még négykézláb is nehezen ment. Végül nagy nehezen odaértem, és hozzá bújtam. Hatalmasat sóhajtottam, erre ő teljesen libabőrös lett. –Nelli?
- Hm?
- Szeretlek. –motyogta.
- Én is.
Andreas visszaért pár ruhával a kezében, de miután az ágyra dobta őket, magunkra is hagyott. Elég kellemetlen volt újra felkelni, és elmászni az ágyig, de valahogy belebújtunk a göncökbe, és aludtunk tovább.