13. nap

Elég későn keltem, kimásztam a fürdőbe, és magpróbáltam emberi fejet varázsolni magamnak. Elég nehezen sikeredett. Gondoltam megnézem Billt, és mikor indultam kifele az ajtón észrevettem egy borítékot a földön. Mikor kibontottam, hogy megnézzem, mi van benne, szinte sokkot kaptam. Egy levél, egy repülőjegy, és egy újságcikk.
„Bill TH, és a drogok!” ez volt a szalagcím. Alatta apróbb betűkkel az „Az új barátnő tönkreteszi őt?”
Minden kihullott a kezemből, és csak döbbenten meredtem magam elé. Remegő kézzel nyúltam a papír után, hogy elolvassam ki, és mit írt benne.

„Cornelia,
Szeretném, sőt, követelem, hogy soha többé ne keveredj Bill közelébe. Nem szeretném, ha még egyszer szóba állnál vele, ne is búcsúzz el. Csak menj! A mellékelt repülőjegy a délután négykor induló berlini járatra szól, ajánlom, hogy minél hamarabb eltűnj innen, különben nagyon megbánod még azt is, hogy megszülettél.
Remélem, eléggé érthető voltam.
Üdv: David
Ui.: Azért írtam a nevedben egy búcsúlevelet.”

Le kellett ülnöm.
Hagyjam itt Billt? Csak úgy egy szó nélkül? Mégis mi lehet abban a levélben?
A telefonom után nyúltam, de nem találtam sehol. Idegesen túrtam fel mindent, de az a nyamvadt kis kütyü sehol nem volt.
Az órára néztem. Még három órám van a gép indulásáig. Vagyis egy óra arra, hogy mindent összeszedjek. Idegesen dobáltam a cuccaimat a bőröndömbe. Mi mást tehettem volna? Imádkoztam, hogy senkivel ne fussak össze menet közben. Rendeltem magamnak egy taxit, és mire ide ért, már minden apró kis dolgom az utazótáska mélyén pihent.
Egy hatalmas sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor még egy utolsó pillantást vetettem a hotelre, ahol azt az embert hagyom, aki megtanított szeretni.
Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ez velem történik. Minden annyira meseszerű volt, boldog voltam, még ha elég érdekes körülmények között is.
És most?
Itt állok Róma hatalmas repterén, és nézem, ahogy a csomagom egy szalagon megindul, majd várok arra, hogy felszállhassak a gépre.
Minden végtagom erősen tiltakozott a felszállás ellen, mégis tudtam, mennem kell. Jobb lesz ez így Billnek.
Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan címlapra kerültünk. Egyáltalán ki fényképezett le? Biztosan egy lesifotós volt, de már nem számít. Viszont neki még van visszaút. Mellette rengetegen állnak, és segítik. Remélem, rendbe hozza a dolgokat, amiket az én megjelenésemmel félresöpört, és tönkretett.
A gép felszállt, én pedig az alvásba menekültem az őrült gondolatok elől, amiket így sem sikerült teljesen kiszorítanom az álmaimból.

***

Enyhe émelygéssel keltem, de nem érdekelt különösebben. Nellit akartam a karjaim közt tudni, ezért el is indultam hozzá, úgy ahogy voltam, egy szál alsónadrágban. Mikor léptem volna ki az ajtón, egy papír hevert a földön. Olvasni kezdtem, és egyre kétségbeesettebben szorítottam a lapot.

„Bill,
Sajnálom, de el kell mennem. Valószínűleg soha az életben nem látjuk többé egymást, de nem bánom. Ennek így kell lennie, és kérlek, ne gyere utánam, ne keress. Hiába hívnál, a telefonom tegnap este elhagytam, így nincs meg a számod, és én sem kereslek majd fel. Végeztünk, ennyi volt. Hidd el, a karriered sokkal fontosabb, mint én, és egy nap még hálás leszel nekem ezért.
Üdv: Cornelia”

Mint egy őrült rohantam fel a lépcsőn, és szinte betörtem a szobája ajtaját. Reméltem, hogy majd nevetve fogad, és a képembe vágja, hogy „Na mi van? Bevetted?” én pedig majd hisztizek egy sort, aztán kibékülünk, és minden rendben lesz. Csalódnom kellett. A szekrények üresek, a fürdőben semmi nyoma a holmijának, az ágya szépen bevetve, és a nyomomban egy takarítónő lépett be a szobába. Kiküldött, hogy takarítana, mert a szoba megüresedett.
Ekkor folyt le arcomon az első könnycsepp. Tartottam magam, amíg a szobába nem értem, majd zokogva estem az ágyra.
Elhagyott!
Mázsás súlyként zuhant rám a tudat, hogy soha többé nem kíváncsi rám.
Pedig azt mondta, szeret. Azt mondta szeret, és mégis elhagyott!
Egyedül.
Milyen undorító szó ez. Én annyira szerettem, de ez mégsem volt neki elég?
Miért?
A kérdés a levegőben függ, és nem találom rá a választ.
- Bill baszd meg! Hogy lehettél ekkora idióta? David tüzet okád, és drogtesztet csináltat az egész csapattal! Mégis hogy gondoltad, hogy csak úgy lelépsz, és beszívsz?
- Tom, kopj le, nincs hangulatom hozzád. Leszarom Davidet, felőlem el is mehet mindenki a picsába.
- Még te vagy felháborodva? Elvonóra fogan küldeni minket nem érted?
- LE-SZA-ROM! –tagoltam ordítva. –Nelli elment. Itt hagyott. –súgtam, és éreztem, ahogy szememben újra felgyűlnek a könnyek.
Tom esetlenül megölelt, majd egy „szerintem most hagylak” után lelépett. Sosem volt egy érzelgős típus, és ha valaki szemében könnyeket látott, szinte pánikszerűen menekült.
Újabb könnyek törtek elő, ahogy az emlékképek megrohamoztak. Pár napja még azt terveztük, hogy együtt karácsonyozunk.
Utána megyek! Nem hagyom ezt ennyiben, biztosan nem tudott egy nap alatt elköltözni Berlinből, megkeresem, és addig megyek utána, míg egy épkézláb választ nem kapok.
Nem adom fel, soha nem hagyom, hogy ő elhagyjon engem. Szükségem van rá.
Már rendeltem is a repülőjegyet, és az este hétkor induló géppel megyek vissza Berlinbe.
Nagyot tévedtél Nelli, ha azt hitted ennyiben hagyom a dolgot.