Az ablakon le volt húzva a redőny. Odakint az első napsugarak már beborították az utca szürke betonját, és egymás mellett álló házait. Ám a kis szobába csak alig néhány foszlányuk jutott be. Az ágyig például egyik sem. Diva és Bill összebújva aludtak, a szoba fakó fénye függönyként vette körbe egymáshoz simult testüket. A mélykék takaró gyűrötten borította be őket, az ágy végénél a ruháik pihentek. A csöndet csak a falon lógó óramutató ketyegése zavarta meg. Ám ezzel sem törődött senki. Csodálatos, és háborítatlan reggel volt, melyet talán még a legnagyobb festők is nehezen tudtak volna vászonra varázsolni. Egészen addig, amíg meg nem szólalt a kisasztalon heverő telefon. Kitartó csörgésére a páros mocorogni kezdett.
-Oh, a k**** életbe, ehhez még túl reggel van… -nyöszörögte Bill, miközben ásítozva dörzsölte szemeit. Lassacskán, de fölült az ágyon, és egy fáradt sóhaj közepette a telefonjáért hajolt.
-Ki keres ilyenkor? –dünnyögte Diva, aki még mindig nem kelt ki az ágyból, hanem inkább a másik oldalára fordult, és a párnájába fúrta a fejét.
-Na, vajon ki… Jost. –kommentálta az énekes unottan.
-SMS vagy hívás?
-Hívás. –mondta Bill, majd megnyomta a hívás fogadása gombot, és kihangosította a készüléket.
B: Szia, David!
Diva: Szia David!
D: Sziasztok! Hallottam az imént, mi történt veletek tegnap. Csak annyit mondanék, hogy sajnálom, és ha akarjátok, az itt levő kanapét szívesen elvisszük nektek. Majd Gery elintézi.
B: Köszönöm, majd még gondolkodunk rajta.
D: Amúgy a hangodból ítélve, most keltetek, igaz?
B: Igen. De remélem, nem fogsz emiatt offolni. –vágta rá Bill.
D: Jaj dehogy, ilyenkor elnézünk mindent. De azért örülnék, ha délután megjelennétek. Talán jobb is, hogy átaludtátok a reggel 8 órát… -kezdett a sztorizásba David.
B: Mert? Mi történt?
Diva: Ugye, nem valami rosszabb?
D: Neeem. Silke behozta a papagáját, aztán az állat elszabadult. Hát képzelhetitek… percenként kiáltott fel valaki, hogy „A k**** szádat Silke, minden tiszta papagájguánó!”
Bill és Diva felnevettek.
B: De az én cuccaimnak ugye nem esett bajuk?
D: Azt nem tudom. De Georg vadonatúj pulóverét telibe találta a madár, aztán gondolhatod, Tom mennyire elemében érzi magát ilyenkor.
B: Oh, azt el tudom képzelni. –vigyorgott Bill.
Diva: Szegény Georg… Tom most virágzik odabent.
D: Hajjaj… gyökérzik is. Na, de akkor leteszem, mert szalad a stúdió, aztán délután tényleg jelenjetek meg mind a ketten, mert Divára is szükségünk lesz! És pihenjétek ki a tegnapot, oké?
B: Azon vagyunk, köszönjük!
D: Rendben. Sziasztok!
B: Szia!
D: Hello!
Diva álmosan karolta át Billt.
-Akkor ma mit csináljunk? A kanapéra értem.
-Szerintem vigyük el azt, amelyiket David ajánlotta. Mert előtte úgyis el kell mennünk a rendőrségre.
-Tényleg… -tette hozzá Diva keserűen.
-Kicsim! –kezdte Bill, majd ujjaival körbefonta a lány arcát, és lágyan megsimogatta- hamar túl leszünk rajta, hidd el!
-Igen, szeretném, ha így lenne. Minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtsem az elmúlt időszakot, a tegnappal együtt, erre most itt a rendőrség, amely felás bennem minden eltemetett dolgot. –magyarázta Diva, elcsukló hangon.
-Megértelek… de ott leszek végig melletted, ne aggódj!
A lány elmosolyodott, majd egy apró csókot nyomott a fiú ajkaira.
-Köszönöm.
-Nincs mit köszönnöd, ez így természetes, nem igaz? –mosolygott Bill.
-De… az.
Ekkor Divának eszébe jutott valami. Valami, amely onnantól kezdve nem hagyta nyugodni.
-Mi az, kicsim? Olyan furcsa arcot vágsz… -kérdezte Bill, látva a lány elmerengő arckifejezését.
-Hallod… nem láttad Stellát az utóbbi időben? Amióta odaadtam neki a terhességi tesztet, azóta semmit nem hallottam felőle.
-Én nem láttam errefelé. Próbáltál telefonálni neki?
-Próbáltam, de nem vette fel.
-Biztosan elfoglalt.
-Áh… pont ilyen helyzetben?
-Ki tudja… miért, nálatok prostiknál nincs olyan, hogy elfoglaltság? –kérdezte Bill, a legnagyobb lazasággal és természetességgel. Diva pedig úgy meredt rá, mintha pofonverték volna. Ha lenne az emberben vészharang, akkor most biztosan megkondult volna a német énekesben. És bakker, bárcsak hangosabban tenné!
-Bill, én nem vagyok prostituált. –jelentette ki Diva.
-Te nem, de Stella igen!
-És?
-Mit és? Mi van, ha más dolga akadt? Ki tudja, miket művelnek abban a házban, a szexen kívül. –fejtette ki Bill, nem kis undorral az arcán. Diva elszörnyedt. Ez nem az a Bill volt, akibe beleszeretett. Nagyon nem.
-Undorító vagy ilyenkor… -sziszegte csalódottan.
-Miért? Most mi az?
-Úgy beszélsz rólunk, mintha valami állatok lennénk, basszus!
-De te nem tartozol közéjük!
-De igenis közéjük tartozom! Köztük éltem hetekig, az egyik legjobb barátnőm ott dolgozik, sőt mi több, a nővérem is ott kapott munkát! Szerinted mindenki azért csinálja ezt, mert annyira jókedve van?
-Nem, de… -kezdte Bill, ám a lány a szavába vágott.
-Igenis emlékezhetnél arra, honnan jöttem, és rohadtul nem szeretem, ha tiszteletlenül beszélsz az ottani emberekről, mert itt meg mernék esküdni neked, hogy némelyik striciben több a kultúra és az ész, mint a milliomos divattervező haverjaidban! -darálta Diva, emelt hangerővel. Egyes szavaival talán megbántotta Billt, hiszen az ember bármit képes mondani, ha feldühítik. De Divát semmi sem érdekelte, csak az, hogy megvédje a szeretteit.
-Diva, ne kiabálj, légy szíves!
-Ne kérd tőlem azt, hogy ne kiabáljak, ha egyszer fölidegesítesz! –förmedt Billre a lány.
-Jó, bocsánat, rosszul fejeztem ki magam! –kiáltott föl Bill, csak hogy lecsitítsa a kedélyeket.
-Rosszul? Azt mondod, rosszul? Te örülnél, ha Andreasról lenézően beszélnék?
-Én nem beszéltem senkiről se lenézően…
-Dehogynem! Az arcodról is lerítt!
-Diva, hagyd már abba! –folytatta Bill a vitazárást, de mintha csak a falnak beszélt volna.
-Én hagyjam abba? Inkább neked kéne elgondolkoznod, hogyan beszélsz olyan emberekről, akik nélkül már rég az utcán fagytam volna meg, vagy az apám vert volna össze! Akiknek engem is köszönhetsz! És ha megbocsátasz, most elmegyek reggelit csinálni. –mondta durcásan a lány, majd kisietett a szobából. Bill értetlenül nézett utána. Neki olyan természetes volt, hogy kimondja, amit gondol. Egyszerűen nem jött rá, melyik részénél rontotta el. Vagy csak Diva túl érzékeny mostanában? Egyszerűen lövése sem volt semmiről.
A fiú nagyon kellemetlenül érezte magát. Vajon hagyja kicsit magára a lányt? Ilyenkor az embernek nyugalomra van szüksége. De ugyanakkor a rendőrségre is el kell kísérnie. Az idő pedig rohan. Nincs ideje sokáig gondolkodni. Most akkor mégis hogyan döntsön?
Bizonytalan gondolatokkal, de annál biztosabb mozdulatokkal nyúlt a mobilja után. Beütötte az ismerős számot, és szíve ismét nyugodt ritmusban vert, amikor végre meghallotta a hívott fél hangját a vonal túlsó végén.
Tom: Szia tesó, mi történt? Bocsi, hogy már hajnalban elmentem, de gondoltam, felvilágosítom Jost-ot.
Bill: Oké, semmi baj. Az a helyzet, hogy… veszekedtem Divával. Tudnál segíteni?
Az énekes nem látta testvérét, mégis érezte, hogy a srác elmosolyodik. Istenem, ha minden egyes téglát egymásra raknánk, ahányszor Bill tanácsot kér tőle, egy egész kastély tárulna a szemünk elé. De Tom éppen ezért volt boldog. Mert senkinek sem segített nagyobb önzetlenséggel, mint az ikertestvérének.
-Na, mesélj! –mondta kedves hangon, és figyelmesen hallgatta Billt.

A konyhában Diva tojásrántottát készített. Kinyitotta az ablakot, hogy jöjjön be egy kis friss levegő. Ez talán nem volt a legjobb vállalkozás egy szál hálóingben, de a lány magasról tojt az esetleges megfázásra. Beszélni akart valakivel, ki akarta önteni a szívét. Szörnyen nyomasztották a történtek. Mi legyen a következő lépés? Beszélniük kellene, de vajon mikor és hogyan? Mit mondjon neki? Vagy várja meg, hogy ő kezdeményezzen?
A lány az ajkába harapott, és nagy töprengésében kis híján elsózta a tojásrántottát.
Na oké, ennyi elég volt. Hezitálás nélkül nyúlt a telefonja után és Stellát hívta. Anjával közvetlen a gyújtogatás után beszélt, ám legjobb barátnőjéről napok óta semmi hír. Hátha most végre felveszi. Csak venné fel!
A telefon fáradhatatlanul kicsöngött, amikor végre beleszólt egy női hang.
Stella: Diva… te vagy az, igaz?
Divában egy árva pillanatra megállt az ütő.
D: Úristen, Stella! Végre! Halálra aggódtam érted magam, mégis hol voltál napokig? Hogy vagy, hol vagy, milyen lett a teszt? Mondj valamit, könyörgöm! –hadarta izgatottan.
S: Terhes vagyok, Diva. –hallatszott a válasz. A lány hangjából azonban semmit nem lehetett leszűrni.
D: Oh… szóval pozitív volt. De az a kis magzat is egy élet, Stella! Ismerlek, te elég erős és magabiztos nő vagy ahhoz, hogy egyedül fölnevelj egy kisbabát. Ha felnőtt lesz, meg fogja érteni, hogy nem ismeri az apukáját. És tudod, majd amikor Billnek és nekem közös gyermekünk lesz, a tiéddel legjobb barátok lesznek. Együtt járnak majd suliba, játszótérre. Ne félj, Stella, egy kisbaba csak ajándék lehet, és az életed meg fog változni, ez biztos!
S: Diva… -kezdte a lány gyászos hangon.
D: Igen?
S: Én… én… én elvetettem.
Divának elkerekedett a szeme. Majdnem ott ejtette el a telefont.
D: Micsoda?
S: Én… nem tehettem mást. Muszáj volt! –magyarázkodott Stella, hangján hallatszott, hogy elsírta magát.
D: De… mégis… miért?
A lány kitért a válaszadás elől. Helyette inkább elmesélte, milyen is volt a procedúra. Diva hátán felállt a szőr, miközben hallgatta.
S: Őt csak… csak kikaparták belőlem. Mint valami… mint valami… nem tudom. Jézusom… Én ott feküdtem, és… és nem csinálhattam semmit. Megöltem a gyermekem, Diva! Megöltem őt, érted?
Stellából végképp feltört minden fájdalom, olyan keserves zokogás képében, hogy azt egyszerűen kín volt hallgatni. Diva ajkai megremegtek, és arcán végiggördült egy könnycsepp.
Stella lerakta a telefont. Diva is így tett. Egyhangúan szedte ki a következő adag tojásrántottát a tányérra. Mintha a gondolatai is lefagytak volna. Olyan volt, mint egy bábu. Már nem is elmélkedett a Bill-lel való vitáján. Már nem elmélkedett semmin se. Csak vágta a paradicsomot monoton, és gépiesen, miközben időnként letörölt egy könnycseppet az arcáról.
Borzalmas dolog ez a világ.
Talán csak az élet váratlan húzásai múlják felül. Melyek túlságosan is váratlanok...