Hamburg városa felett langyos zápor futott végig. Bill sietősen parkolt le a házuk előtt. Amint kiszállt, fázósan húzta össze magát, majd amilyen gyorsan csak tudott, odaszaladt a bejárathoz. Lenyomta a kövér esőcseppekkel díszített kilincset, majd benyitott. Kabátján szétáradt a bentről kiszűrődő fény, testén máris érezte a meleget, melyet a szobák ontottak magukból. És minden lezárásaképp valami észvesztően finom spagettiszósz illatot. Hazatért.
-Hmm, mi ez a mambo italiano stílus, csak nem főzöl valami finomat? –kérdezte széles vigyorral az arcán, majd ledobta táskáját a kisasztal mellé, és odasétált Divához, hogy egy csókot nyomhasson az ajkaira.
-De de, spagettit csinálok! –mosolygott a lány, majd megölelte a fiút, ám amint annak karjai odaszorították vizes kabátjához, Diva teste dideregve rándult össze.
-Oh, bocsánat! –kacagott fel az énekes.
-Oh, no problem, de most sikeresen összevizeztél engem is… vedd le azt a kabátot, és akaszd a kilincsre, ott hamarabb megszárad a radiátor mellett!
-Okés! –felelt Bill, miközben kiballagott a fürdőszobaajtóhoz.
Diva mosolyogva nézett a fiú után. Annyira jó volt ez a pillanat. Otthon… melegség… vacsora a pasival, akit mindennél jobban szeretsz… hamarosan karácsony… nyugalom… és három bitang nagy sárfolt a krémszínű szőnyegen. Melyek 2 perccel ezelőtt még nem voltak ott.
-Bill… -motyogta rosszallóan a lány. Ilyenkor az ember egy egészséges oltással köszöntené a másik felet, vagy angyali mosollyal nyomná a kezébe a szőnyegtisztítót, meg a kefét. De Diva valahogy nem tudott haragudni Billre. „Majd föltakarítom” –gondolta. Egy szemforgatás közepette fordult vissza a szószhoz. Pár perc, és kész.
Most olyan… olyan családias hangulata van. A szeme sarkából látta, amint Bill összefogott hajjal, nagyokat nyújtózkodva odabattyog mellé, majd fogja a tányérokat, és elkezdi a mosogatóba pakolni őket, hogy ő is segítsen valamit. Egyszerű, minta nélküli szürke póló volt rajta (melyen átütött mellbimbópiercingje – Diva jobbnak látta, ha inkább rá sem néz, különben még odaégne a kaja), és fekete szabadidőgatya, oldalán fehér csíkokkal. Igazán érdekes látvány volt, ahogy feketére lakkozott, hosszú körmeivel bűvészkedik a habos szivaccsal. Vagy talán a technikája… ugyanis pár pillanaton belül több víz és hab volt a mosogató körül, mint benne. Nos, így van, Bill Kaulitz-t sem házimunkára teremtette az Isten, de valahogy még ez is jól állt neki.
Olyan édes volt. Olyan tökéletes. A bordélyházban annyira más volt a férfiideál. Ott a nők mind hatalmas izmokkal rendelkező, magas, barna hajú, cigiző férfiakról álmodoztak. Luxuskocsi, vastag buksza, elegáns vagy laza megjelenés. Olyan férfi volt ott az ikon, amely elviszi a nőt vacsorázni, minden este szexszel vele, kikapcsolódásképp meccset néz a TV-ben, atomvad harci kutyával rendelkezik, és stílusosan a tökeit vakargatja, ahányszor sétáltatja az ebet. De a WC ülőkét természetesen kötelező lehajtani.
Nos, Billnek középkategóriás izmai vannak, magas, fekete a haja, cigizik. Szép a kocsija, van pénze (persze Diva nem ezért szereti), van stílusa, kutyái is vannak (kistáskatölteléktől a kifejlett harci fegyver méretűig), és nem viszket a farka, ahányszor sétáltatni kell őket. Elviszi vacsorára, felsőkategóriás az ágyban, főzni is tud (valamennyire), csak a környezete tisztaságával kéne még többet törődni. De ugyan, mit számít mindez. Bill volt a lány legnagyobb álma, és még így, 4 hónap után sem képes elhinni, hogy együtt vannak. Hogy egy helyre mennek haza, együtt esznek, együtt alszanak.
Vannak a világon olyan csodálatos dolgok, melyek után mindig vágyakozik az ember, és ha valamelyiket megkapja, még hosszú idő után sem képes elhinni, hogy igen, ő volt az a szerencsés. Hogy a férfi, akit annak idején csak képeken csodált, ott áll mellette, és hatalmas igyekezetében kacsaúsztatót csinál a konyhából.
De miért is csinálja?
Érte.
Értük.
Diva odahajolt Billhez, és egy hosszú csókot nyomott az arcára. Csak egy csók volt, mégis tele volt szeretettel. A fiú habos kezével odakapott az arcára, majd mosolyogva kérdezte:
-Ezt most miért kaptam?
Diva kalapáló szívvel a mellkasában, és piruló arccal közölte.
-Mert szeretlek.
Gyors mozdulattal elzárta a tűzhelyen a gázt, majd átölelték egymást. A lány belecsókolt a fiú nyakába, majd mélyen magába szívta a bőre illatát. Utánozhatatlan érzés volt. És csodálatos.
Nem is érhetne jobban véget egy fáradt nap, mint Bill karjaiban. Az ő fekete hercegének karjaiban.
Csörgött Diva telefonja.
-Oh, megyek… fölveszem. –sietett a készülékhez.
-Okés, én addig reszelek sajtot! –tette hozzá Bill, majd elkezdett tüsténkedni. Diva ezalatt bement a szobájukba, a mobillal a fülén.
S: Szia Tündérem, itt Stella!
D: Szia Stella! Hogy vagy? Jobban vagy már a… tudod, mi óta?
S: Hát… egy ilyet nehéz feldolgozni. Még most is beleremegek, és a sírás fog el, ha rágondolok. De a szülinapi bulid enyhítette a sebeket, és ezért hálás vagyok. Sok idő kell, míg mindezt megemésztem, de… beszéljünk inkább rólatok.
D: Mi nagyon jól megvagyunk, köszönöm. Mindjárt vacsorázunk.
S: Oh, és mit fogtok enni?
D: Spagettit.
S: Na, akkor jó étvágyat!
D: Köszönöm! És ott mi a helyzet a lányokkal?
S: Totál jó, Lynn nővérének kislánya született. Ma délelőtt behozta a picit megmutatni, el voltunk tőle ájulva. Tudod, nagyon féltem, hogy ki fogok borulni, amikor meglátom. De érdekes módon nem volt ilyen, nem tudom, miért. Persze kicsit rossz is volt, de… ezt nehéz elmondani. Mindenesetre tündéri kisbaba volt. De ti… ti mikorra tervezitek a picit?
Diva elfelejtett levegőt venni egy pillanatra. Első sorban ez a kérdés felettébb hirtelen jött, másodszorra pedig az érzés jött rosszul. Az érzés, hogy Bill-lel lassan fél éve vannak együtt, de még semmit nem beszéltek a jövőjükről. Tényleg semmit. Talán csak ő gondolja úgy, hogy ez helytelen? Ahányszor kisbabával találkoznak, mind a kettejüknek mosolyra húzódik a szája, és megjegyzik, mennyire aranyos. De Bill mikor akar egy saját babára gondolni? És a jövő? Összeházasodnak-e egyszer egyáltalán? Elutaznak majd közösen?
S: Diva, ott vagy még?
D: Ehm… ja… igen. Csak elgondolkodtam.
S: Gond van, igaz?
D: Hát… mi még… nem igazán beszéltünk a… jövőről.
S: Uhh… az… az…
D: Az gáz.
S: Az bazd meg. Nekem már egy szex után is benyögte egy kuncsaft, hogy el akar venni feleségül. Bill pedig ott van veled majd’ fél éve, és eszébe sem jut, hogy beszéljetek a holnapról?
D: Hát… mi a mának élünk. Úgy látszik.
S: Csak nehogy gondok legyenek ebből. De most mennem kell, vigyázzatok magatokra, és puszilom az uradat is.
D: Rendben, átadom. Szia!
S: Szia Tündér!
Stella lerakta a telefont, ahogy Diva is. A lány hangulatára viszont totálisan rányomta a bélyegét a beszélgetés. Hogy őszinte legyen, ebbe még igazából bele sem gondolt. Mármint abba, hogy miért nem beszélnek a jövőjükről. Hiszen nem tinik már.
Talán neki kéne kezdeményeznie? És mikor?
Diva már tudta a választ. Megigazította a pólóját, majd kisétált a konyhába.

Vacsoránál

Az étkezés a legtöbb családnál amolyan rituálé, hiszen itt beszélhetik meg a nap történéseit, és itt vannak a legtovább együtt. Ez sem megy másképp Billéknél sem. Gyakran Tom is átjön, és hármasban nevetgélnek, vagy beszélgetnek. De most csak ketten ültek az asztalnál.
Bill kissé ideges volt, ugyanis ő is egy kérdéssel tartozott a lánynak.
-Nagyon finom lett, szívem! –jegyezte meg vidáman, miközben feltekert a villájára egy csomó tésztát. Az már nem volt látható, mennyire remegett a lába az asztal alatt.
-Köszönöm. –mosolygott Diva. Basszus… mikor kérdezzen rá? És hogy?
Tekintetük megannyiszor összetalálkozott, aztán villámgyorsan vissza is tért a tányérra. Szinte markolni lehetett a feszültséget a levegőben.
Hol van már a délutáni nyugalom? Hol?
-Bill. –szólalt meg a lány.
-Igen?
-Én kérdezni szeretnék valamit.
-Amit csak akarsz, Divám! –kacsintotta bátorítóan a fiú.
Diva vett egy nagy levegőt, majd rákérdezett:
-Akarod egyáltalán, hogy nekünk egyszer kisbabánk legyen?
Bill úgy érezte magát, mint akit egy vödör jeges vízzel öntöttek nyakon. Szeme egyből elkerekedett, és még a villa is kiesett a kezéből, egyenest a tányérba. Ennek a kérdésnek nem most kellett volna jönnie, egyáltalán nem. A fiú azt sem tudta mit csináljon. Teljesen leblokkolt, csak ült, kezét az asztalra helyezve, és meredten bámult lefelé.
Ezt a zavart hallgatást Diva egyértelmű „nem”-ként vette le…