Diva kezéből kiesett a kiskanál. A szíve először egy hatalmasat dobbant, majd mintha megszűnt volna dobogni. Úgy érezte, mintha tagjai kővé dermedtek volna, és ereiben vér helyett ólom csörgedezne, mely fájdalmas súllyal húzta lefelé. Ajkai megremegtek, ahogy kézfeje is. Talán már azt sem tudta, hol van hirtelen. Csak az zakatolt a fejében, hogy ez csak egy vicc, ez nem lehet igaz.
-Anja, ne viccelj ezzel, kérlek!
-Ilyesmivel sosem viccelődnék, ezt te is tudod. –válaszolt fagyosan a lány. Rajta is látszott, mennyire mélyen érinti ez a téma. De korántsem olyan mélyen, mint Divát…
A lány agyában villámként cikáztak az emlékképek. Amikor Tasha megmentette, és a hamis mosolya eredményeképp megbízott benne. Majd a kisnyusziból örjöngő tigris lett. Eltiltotta Billtől, csak hogy a saját bőrét mentse. Először csak üvöltözött vele, aztán felpofozta. Majd ismét a képébe hazudott, hogy a lány megbízhasson benne. Majd jött az igazi terror… a szobába zárás, a verés, a megfélemlítés… Tasha egy igazi szörnyeteg volt. És pont szegény kisfia tette igazán azzá…
-Azóta lett ilyen könyörtelen, mióta a fia meghalt. Tutira bekattant emiatt agyilag… orvos kéne neki. –dünnyögte Anja, miközben cigi után kutatott a táskájában. –Rá lehet itt gyújtani egyáltalán?
-Nem hiszem. –válaszolt nyersen Diva. Csak testben volt ott a nővérével, a lelke valahol egészen máshol járt. Minden egyes emlékkép összekavarodott a fejében, zűrös örvényt alkotva. Szinte beleszédült a lány, amikor az egyik pillanatban még Bill szuszogó arcát látta lelki szemei előtt, miközben átöleli, a másikban pedig már véresen puffan a padlón a teste, és csak annyit érez, hogy forog vele a világ, és mindenét szétveti a kínzó fájdalom. És szinte megfojtják a kicsi szoba barátságtalan, sötét falai. Aztán ismét Bill arca jelent meg, amikor a stúdió konyhájában elcsattant az első, szelídnek nem éppen nevezhető csókjuk.
-Hallod, amit mondok? –szakította meg az elmélkedést Anja emelkedett hangereje. Diva összerezzent, majd zavarodott tekintettel nézett fel nővérére.
-Öhm… elbambultam. Ne haragudj. –motyogta Diva, majd gyorsan az ajkaihoz emelte a kávéscsészéjét, nehogy több szót facsarhasson ki belőle.
-Te ilyenkor sem figyelsz? Amikor az apánk mellett egy szörnyeteg van? –fakadt ki Anja. A lány kiabálására több asztaltól is a zaj irányába fordultak a vendégek. Ez Divát egyből elkezdte irritálni, ám nővérének mindez meg se kottyant.
-Halkabban már!
-Nekem csak ne parancsolgass, nem vagyok Bill!
-Na, elég legyen! –kiáltott fel Diva, majd fölpattant. A szék hangos robajjal tolódott hátra mögötte. Szemei szikrákat szórtak, ujjai már fehérek voltak, olyan erősen szorította ökölbe őket. Az incidenst néma csöndben figyelte a többi vendég. –Ezért jöttél ide? Hogy veszekedj?
-Te kezdted!
-Te voltál!
-Te!
-Te!
-Te!
-Te!
Mielőtt Anja ismét visszavágott volna, egy kissé alacsony, de annál szélesebb vigyorú pincér jelent meg mellettük. A lányok között izzott a levegő a feszültségtől, a férfi viszont olyan nyugalmat árasztott magából, mint egy Buddha szobor. A „harcos amazonok” szinte lefagytak, amikor a pincér megszólította őket.
-Ajánlhatok egy igazi olasz különlegességet a csodaszép hölgyeknek?
Nos, eme mondattal az összes vendég kiírhatta volna státuszként Facebook-ra, hogy: WTF. Olyan fullasztó csönd volt az egész kávézóban, hogy az már talán idegőrlő is lehetett, kivéve a pincérnek. Az úgy vigyorgott tovább, mint egy bohóc.
-Öhm… hogy? –kérdezte zavartan Diva.
-Hogyhogy hogy? Maguk ittak már Milano macchiato-t? Kávé, rengeteg karamell és tejszínhab. És chilis csokoládé hozzá! –rikkantotta harsányan a reklámját. Enyhe olasz akcentusa volt.
-Nem hiszem, hogy a mi helyzetünkön segítene a maga kávéja. –közölte hűvösen Anja.
-Pedig ez még a szexnél is jobb! –vigyorgott tovább a férfi.
-Akkor én kérek egyet! –szólt félénken az egyik sarokban ülő, 30 éves körüli fickó. Kuncogás áradt szét a teremben, a hűtő kitartó berregésének amolyan szimfonikus zenekar beütöttsége volt. A civakodó testvérpár arcára is végre mosoly ült.
-Fabian! Egy Milano macchiato-t a sarokban ülő, zöld pulcsis fiatalembernek! –kiabált át a pulthoz az olasz. Az egyik kiszolgáló bólintott, majd eltűnt a konyhában. Az épületet ismét csevegés zaja töltötte meg. Már egyik vendég sem törődött Diváékkal. A fiatal pincért kivéve.
-Ciao, Fausto vagyok, Firenzéből jöttem. Ugye lenyugodtak már á szép hölgyek?
Anja és Diva egymásra néztek.
-Le. –bökte ki végül a fiatalabbik. Anja bólintott. Ő sem látta értelmét a további civakodásnak.
-Nágyszerű! –csapta össze a tenyerét. –itt láknak mind a ketten?
-Csak én. A nővérem Kölnben él.
-Úgy van. A barátommal. –tette hozzá Anja a biztonság kedvéért. Hátha valami szökésben levő maffiózó a pasas.
-Oh, az csodálatos, kishölgy!
-De mi mennénk is… -kezdte Diva, majd fölállt, és magára kanyarította kabátját.
-Úgy van, én pedig megyek a pulthoz fizetni. Köszönjük a… vendéglátását. –mondta Anja, miközben felvont szemöldökkel mérte végig a pincért.
-Kint megvárlak! –szólt nővére után Diva, majd kisétált a kávézóból.
Fausto ezalatt az egyik kolleganőjéhez sietett.
-Steffi!
-Igen? –kapta föl a fejét a hangra a pultot törölgető lány.
-Az a szőkésbarna hajú, fekete kabátos lány… ő gyakran jár ide?
Steffi a nyakát nyújtogatva kereste az említett személyt a poharak tornya mögül.
-Oh, igen, ő Diva. Nagyon aranyos lány. Ő pedig a nővére, Anja. –bökött fejével a sötétbarna hajú, kreol bőrű lány felé. Na igen. A gének játéka. Míg Divának szőkésbarna haja, és kékeszöld szeme volt, világos bőrrel, addig nővérének kissé sötétebb bőre, és sötét haja volt. Csak a szeme színe egyezett meg Diváéval. De hiába a különbségek, le sem tudták tagadni, hogy testvérek, és azonos szülőtől származnak.
Fausto ujjaival végigsimított kissé borostás állán.
-Hmm… Benissimo! –vigyorgott gyanúsan a pincér. Vett még egy utolsó pillantást a távozó testvérpárra, majd elindult, hogy kiszolgálja a többi vendéget.