|
Hullócsillag
.... 2010.07.16. 09:18
Az éjszaka csendes volt, az égen ragyogtak a csillagok. Az utcákat fedő hótakaró halkan ropogott talpam alatt, s az apró hópihék ezernyi gyémántként szikráztak az utcai lámpák fényében.
Minden nyugodt volt és békés. A családok boldogan ünnepeltek otthonaikban, s a karácsonyi fények egészen mennyei hangulatot varázsoltak mindenhova.
Ez a karácsony különlegesebb volt, mint a többi. Egy törékeny, mégis fantasztikus csodát kaptam tőle.
Az izgatottságtól, és persze a csípős hidegtől, kipirult arccal igyekeztem a pár utcával arrébb álló házba. Kezemben egy apró csomagot szorongattam. Istenem, remélem tetszeni fog neki.
Bekanyarodva a kis utcába már láthattam is a ház előtt álló, gyönyörűen feldíszített fenyőt. Lépteimet szaporábbra vettem, és hamar el is értem célomat. Izgatottan lestem be a kerítésen, majd az ablakban megláttam őt. Valamit hevesen gesztikulálva magyarázott, majd elhallgatott, s egy fél pillanat múlva nevetésben tört ki. Gyönyörű volt, egyszerűen képtelen voltam betelni a látványával. Ökölbe szorult gyomorral, és remegő kézzel csengettem be. Láttam, ahogy felkapja a fejét, szélesen elmosolyodik, majd az ajtó felé indul. Felkapcsolódott az udvari lámpa, kattant a zár, majd Bill integetve indult meg felém.
„Végre itt vagy!” Ölelt magához, majd lágy csókot hintett ajkaimra. „Menjünk be.” Húzott maga után, én pedig némán lépdeltem mellette a kezét szorítva. Ő volt az én csodám.
Most találkoztam először a szüleivel, de szinte rögtön családtagként kezeltek. Simone barátságos mosolyát, és Gordon remek humorát egy életre a szívembe zártam.
Vacsora után kényelmesen terültem el Bill ágyán. A kis csomaggal játszottam, míg ő a nappaliban szöszölt.
Hatalmas mosollyal az arcán lépett be a szobába.
„Csukd be a szemed!” mondta, és én így tettem. Éreztem, ahogy mögöttem besüpped az ágyon a matrac, majd egy láncot akasztott a nyakamba. A láncon két medál volt, az egyik egy szív, a másik egy B betű. Meseszép volt. Most én következtem. Odaadtam neki az apró csomagot, amiről egy pillanat alatt letépte a csomagolást, majd csillogó szemekkel tekintett rám.
„Ez gyönyörű! Köszönöm.” Csókolt meg, majd levette az egyik nyakában lógó nyakláncot, és rátette a csillag alakú medált.
Valami karácsonyi filmet álltunk neki nézni, de nem nagyon kötötte le a figyelmem. Inkább csak bámultam ki a havas tájra, és fürkésztem a csillagos eget.
„Line?”
„Hm?”
„Szeretnél kimenni?” kérdezte Bill, és egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
„Menjünk!” nevettem, és már szaladtam is öltözni.
Csendesen lépdeltünk egymás mellett, most nem kellettek szavak. Volt a közelben egy park, itt ismerkedtünk meg.
Bill visítva belökött egy hatalmas hókupacba, majd nevetve rám mászott. Ijedtemben azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány, de aztán gyorsan észhez tértem, és mikor meg akart csókolni, egy kupac hó landolt a szájában. Prüszkölve állt fel, majd megtörölte arcát, és elkezdte rám rugdosni a havat.
„Biiiiill! Elég mááááár!” visítottam nevetve, lerántottam a földre, felugrottam mellőle, és futni kezdtem.
Gyorsan utolért, és átölelve derekamat magához rántott. Sajnos ez nem volt a legjobb döntés, mivel túl nagy volt a lendülete, és a földre estünk. Ismét az égre pillantottam, Bill követte a tekintetem, majd felkiáltott.
„Nézd, egy hullócsillag!”
„Olyan, mintha felfele repülne.” Állapítottam meg.
„Igen, mert ez a mi csillagunk. Csak felfele repülhet, ha lezuhanna, vége lenne mindennek. De mivel örökre velem maradsz, mert mint tudjuk, szeretsz engem, ezért soha nem esik majd le, ez fog a legfényesebben ragyogni az égen. Érted?”
„Örökre?” néztem rá mosolyogva.
„Örökre.”
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
