|
11.
... 2010.08.17. 18:55
Az ágyamban hanyatt fekve élveztem csodaszép álmomat, mikor riadtan rezzentem össze a telefonom rezegésére. Kómásan ültem fel és néztem körül a szobában, még sötét volt. Az éjjeli szekrényem felé fordultam és elvettem a telefonom róla. Mivel nem láttam tisztán rá kellett fókuszálnom a számra, ami ismeretlen volt. Jól elküldtem még az illatőt melegebb éghajlatra, majd kinyomtam és visszafeküdtem. De két perc elteltével újra megszólalt, mérgesen kaptam a kezem közé a telefonom és emeltem a fülemhez.
- Normális vagy? Hajnali fél kettő! – üdvözöltem a vonal túlsó végén lévő személyt.
- Lies…
A fájdalmas és megtört hang hallatán azonnal megállt bennem az ütő. Ez Bill hangja.
- Bill… mi történt? – ültem fel rögtön.
- Azt hiszem egy kicsit elintéztek – felelte fájdalmasan.
- Mi van? Ne hülyíts Bill.
- Értem tudnál jönni? Tomot nem akarom zavarni, mert épp…
- Hol vagy? – vágtam a szavába, meglepődve hallgatott el, majd halkan megszólalt.
- Nem messze a Rose clubtól, azt hiszem a… a park bejáratánál.
- Maradj ott ahol vagy, már is megyek.
- Köszönöm.
Nem feleltem csak kinyomtam a telefont, felkaptam a kis farmer nadrágom az alvós pólómat hagytam a hajam-kifésültem összekötöttem, gyorsan megmostam az arcom, hogy kissé magamhoz térjek, benéztem Lizához, nem szokása éjjel felkelni, de azért sietősen zártam rá az ajtót és a kocsiba ülve elindultam.
Aggódtam, a szívem a torkomban dobogott az idegességtől. Mikor a parkhoz értem a szememmel Billt kezdtem keresni, és ahogy ő mondta a park bejáratánál meg is láttam, a földön ült hátát a kerítésnek döntve a fejét a karjaira hajtva, felparkoltam a padkára és kipattanva oda siettem hozzá.
- Bill – guggoltam le elé és érintettem meg a karját.
- Lies – ejtette ki a nevem nehezen.
- Itt vagyok – nyugtattam meg – mi történt?
Felemelte a fejét és a szemem azonnal könnyel telt meg, rendesen átszabták az arcát, a szája felszakadt az orra is vérzett, de az mocskosul, és ha jól láttam a piercingjét szakították ki onnan. A szemöldöke is felszakadt és a jobb szeme alatt is volt egy kis lila véraláfutás.
- Oh, istenem – kaptam a szám elé – Bill – tettem óvatosan az arcára a kezem.
- Jól vagyok – húzta féloldalas mosolyra az ajkait, már amennyire tudta, és a kezét az enyémre tette.
- Gyere – segítettem fel, majd engedtem, hogy egy kicsit rám támaszkodjon és így mentünk a kocsiig, ott óvatosan beültettem az anyósülésre, elő vettem egy zsebkendőt és letöröltem a vért róla. Rácsuktam az ajtót és megkerülve az autót beültem. Lefordultam a padkáról és meg sem álltunk a házig.
- Gyere – karoltam át a derekát és segítettem be a házba – ülj le ide.
- Lies…
- Hozok valamit, amivel letörölhetem a vért és fertőtlenítőt.
- Lies…
- Igen? – guggoltam le elé.
- Sajnálom – nézett szomorú szemekkel.
- Bill ne akard, hogy elsírjam magam – emeltem a plafonra a tekintetem, majd erőltetett mosollyal rá néztem – mindjárt jövök – álltam fel, és mentem a konyába a kis orvosi dobozomért. Amint megtaláltam, ami kellett, egy kis tálba engedtem vizet, elővettem egy rongyot és visszamentem a nappaliba.
- Liza alszik? – fordult felém.
- Igen, szerencsére nem olyan, hogy éjjel felkel.
- Amikor kicsi volt, akkor sem?
Megráztam a fejem, majd a benedvesített rongy egyik végével óvatosan elkezdtem letörölni róla a már megalvadt és a még friss vért.
- Elmondod mi történt?
- Kötözködtem – vonta meg a vállát.
- Szokásodhoz híven – mosolyodtam el.
- Csak egy lányt akartam bevédeni… - felelte halkan.
- Miért?
- A pasija nem épp kedvesen bánt vele és tudod, milyen vagyok…
- Nem bírod az erőszakot – mondtam kis gúnnyal – látom – vontam fel a szemöldököm, mire ő elvigyorodott, de azonnal el is torzult az arca és a szájához kapott.
- Nem akartalak felébreszteni, ne haragudj.
- Dehogy haragszom – mosolyodtam el – megijedtem mikor meghallottam a hangod. Rögtön tudtam, hogy baj van.
- Aggódtál? – kérdezte lágyan.
- Hát… na, jó – sóhajtottam fel – neked úgy sem tudok hazudni.
- Sosem tudtál – mosolyodott el halványan.
- Ez kész – tettem a rongyot a vízbe, majd felálltam és elmentem kiönteni és kimosni – most jön a kemény része – guggoltam le ismét és öntöttem egy kis fertőtlenítőt a vattára.
- Jaj, ne – ijedten húzta hátra a fejét.
- Bill – sóhajtottam fel, mikor folytonosan húzta el a fejét a vatta elől.
- De csípni fog.
- Nem igaz, hogy a három éves lányod kibírja, te meg huszonnégy évesen nem – mordultam rá, mire elhallgatott és elfordította a fejét, tudtam, hogy nem azért mert ráförmedtem, hanem azért mert azt mondtam: lányod.
Nem szóltam semmit, óvatosan a szájához érintettem a vattát mire felkiáltott és rögtön a gyerek szoba felé kapta a fejét ijedten.
- Nem fog felkelni – fordítottam vissza az arcát és elkezdtem kitisztítani a sebeket.
- Honnan veszed? – nézett rám.
- Három éve élek vele.
- Igaz, bocsánat – hallgatott el.
Több szó nem esett közöttünk, hang nélkül eltorzult arccal tűrte, amíg lekezeltem.
- Kész is – álltam fel.
- Akkor én megyek is – állt fel hírtelen, de az oldalához kapva görnyedt össze.
- Na persze, az kell még, hogy ilyen állapotban mászkálj – ültettem vissza – vedd le az inged.
Hatalmas szemekkel nézett rám. Felsóhajtottam és a szemem megforgatva kezdtem el kigombolni a véres ingjét. A közepénél tartottam mikor megfogva a kezem megállított, értetlenül néztem rá. Hírtelen ért az egész, a tarkómra téve a kezét húzott magához és csókolt szájon, éreztem, ahogy az arca megrándul a fájdalomtól, de nem hagyta abba. Három év elteltével újra megcsókolt, és nagyon jól esett. Óvatosan az arcára csúsztattam a kezem és visszacsókoltam. Aztán hírtelen elhajolt.
- Sajnálom – felelte zihálva.
Mi van? Ő csókolt meg és utána meg bocsánatot kér? Mérges lettem, nem rá. Magamra. Naivan csókoltam vissza, aztán pofára estem. Szó nélkül álltam fel és vittem vissza a fertőtlenítőt és dobtam ki a kukába a véres vattát. Kavarogtak az érzéseim, a szívem még mindig hevesen kalimpált a csókjának ízét még mindig éreztem az ajkaimon, a testem pedig bizsergett és egyetlen egy ponton összpontosult. Újra felébredt bennem a vágy Bill iránt. És nem tudtam vagy nem is akartam? Szabadulni ettől az érzéstől.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
