|
15.
... 2010.08.24. 14:31
Köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem. Egyszerűen nem tudtam felfogni, most komolyan megkéri a kezem?
Mosolygott rám végig a szemembe nézve, majd felállt és a keze közé fogva az arcom lágyan megcsókolt, elérzékenyülve törtek útnak a könnyeim a csók közben. A homlokát az enyémnek döntve elmosolyodott.
- Igen – szólaltam meg halkan mire elemelve a fejét szélesen elvigyorodott.
- Mond újra.
- Igen – húztam vigyorra én is a szám – igen! – ugrottam a nyakába boldogan.
Elemelt kissé a földtől és megforgatott, majd ismét megcsókolt.
- Szeretlek, annyira szeretlek – becézgette az ajkam.
- Én is szeretlek téged – mosolyogtam rá.
- Liza hol van? – nézett körbe.
- Anyánál.
- Menjünk el érte – indult el az ajtó felé.
- Várj Bill – húztam vissza.
- Mi az?
- Így nem mehetek.
- Akkor öltözz át.
- Sietek – csókoltam szájon, majd elindultam a szobám felé, de ő visszarántott.
- Szeretlek – súgta a számba.
- Szeretlek – vigyorodtam el majd beszaladva a szobámba átöltöztem.
Beültünk a kocsijába és elindultunk, egyikünk arcáról sem lehetett levakarni a mosolyt, mikor épp nem a sebváltón volt a keze akkor az enyémet fogta a hüvelyujjával simogatva.
Mikor anyáék házához értünk mind a ketten kiszálltunk és én a kulcsommal kinyitva a kaput bementünk.
- Anya, anya! – szaladt ki az ajtón Liza és én felkapva öt öleltem magamhoz szorosan.
- Szia, kicsim – pusziltam meg – szia, anya – köszöntem megilletődött édesanyámra.
- Sziasztok – puszilt meg –Bill, régen láttalak – mérte végig az előtte álló férfit – megváltoztál.
- Köszönöm Lehnhart asszony – mosolyodott el.
- Kicsim beszélhetünk? – nézett rám – négyszemközt.
- Persze, mindjárt jövök – néztem Billre mosolyogva.
- Rendben, addig játszok Lizával – fogta meg a kislány kezét.
- Anna… Bill mit keres itt? – kérdezett rá anya, miután beléptünk a nappaliba.
- Szeret engem – feleltem ragyogó arccal.
- Na persze – horkant fel.
- Anya, Bill megkérte a kezem.
- Tessék? – fehéredett el.
- És igent mondtam – mutattam meg az ujjamon csillogó gyűrűt boldogan.
- Te jóságos ég – kapta el a kezem – megkérte a… kezed? – fojtott hangon, mire én csak elérzékenyülve bólogattam.
- És felvállalja Lizát is.
- Oh, kicsikém – ölelt magához ő is elérzékenyülve – végre boldog lehetsz, amellett a férfi mellett, aki még mindig szeret téged – simította végig az arcom.
- El sem hiszem – nevettem fel sírva.
- Hát én sem – nevetett ő is – és mikor mondjátok meg az igazat az unokámnak?
- Ahogy innen haza megyünk.
- Nem félsz a reakciójától?
- Nem – ráztam meg a fejem – örülni fog neki, tudom. Ismerem.
- Úgy legyen – törölte meg az arcom – menjünk ki, szeretnék gratulálni a vejemnek – vigyorodott el.
Ahogy kimentünk anya magához hívta Billt engem pedig elküldött játszani Lizával, persze végig őket figyeltem, anya mosolyogva magyarázott valamit, és Bill pedig helyeselve bólogatott és szintén mosolygott, majd anya megölelte és megpuszilta őt.
- Ideje indulnunk kicsim – emeltem fel Lizát.
- Rendben – karolta át a nyakam.
- Mi megyünk anya – léptem oda hozzájuk.
- Rendben, majd hívj fel, hogy fogadta – puszilt meg engem, majd Lizát is és végül Billt.
Elköszöntünk, és Lizát hátra ültetve elindultunk haza.
Féltem egy kicsit, tényleg ismerem Lizát, de akkor is… nem tudhatom pontosan mit fog reagálni. A házunkhoz érve kiszálltunk, Bill kiszedte a gyerekülésből Lizát, aki már is rohant az ajtóhoz, és toporzékolni kezdett, mert az zárva volt, Bill nevetve vette el tőlem a kulcsot és nyitott neki ajtót, míg én áttettem az autómba a gyerekülést.
Miután bezártam az autóm, bementem utánuk a házba.
- Anya, ezt te vetted nekem? – szalad elém az új macijával.
- Igen – guggoltam le elé – tetszik?
- Nagyon – szorongatta meg, majd engem is megölelt – köszönöm szépen – nyomott egy nyálas puszit az arcomra.
- Liza! – nevetve töröltem meg az arcom, ő pedig kacagva szalad előlem be a szobájába.
- Mikor mondjuk meg neki? – húzott magához Bill.
- Most?
- Most – bólintott – Liza, gyere ki, egy kicsit kérlek – húzott a kanapéhoz majd leültünk.
- Igen? – jött oda, mire Bill felemelve közénk ültette.
- Van valami, amit elszeretnénk, mondani neked.
- Muszáj? Szeretnék játszani - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Utána mehetsz, ígérem – mosolyogtam rá.
- Hát jó – sóhajtott fel.
- Fontos, amit most mondani fogunk, de nem vagy buta kislány biztos meg fogod érteni – kezdett bele Bill.
- És mi lenne az? – nézett felváltva Billre majd rám.
Én Billre néztem, neki kell kimondania.
Elmosolyodott majd ránézett a kislányra.
- Liza – szólalt meg lágyan – te az én kislányom vagy.
- Tessék? – nézett rá nagy szemekkel.
- Bill az apukád kicsim – simogattam meg a haját.
- Te vagy, az apukám? – nézett továbbra is Billre csillogó szemekkel.
- Igen – bólintott mosolyogva.
Vártam a reakcióját, hogy kiborul és hisztizni fog, de nem. Ehelyett szorosan megölelte Billt és mosolygott, elérzékenyülve emeltem a tenyerem a számhoz és úgy mosolyogtam, mindig erre vártam, hogy Bill elfogadja őt és, hogy velünk legyen és ez most megtörtént. Bill rám emelte a tekintetét, ami könnyes volt, mosolyogva húzott magához és így öleltük át egymást mind hárman. Boldog voltam, mert tudtam most már minden tökéletes lesz.
1 héttel később
Bill kicsit idegesen járkált az öltözőben, míg én Lizával babáztam. Összehívott egy sajtótájékoztatót, hogy bejelentse az igazságot és ország-világnak megmutasson minket, a családját. Tartottam tőle, féltem, hogy megrohanják Lizát, de Tom és Bill is megnyugtatott, hogy ilyen nem fordulhat elő mert már nem akkora a hajtás körülöttük.
Bill hozzánk költözött, Tom minden másnap meglátogat és elrabolja egy időre Lizát, addig mi is kettesben romantikázhatunk egy kicsit, az esküvőt is kitűztük már, minél előbb házasodni szeretnénk, így nem csinálunk akkora felhajtást neki, csak a közeli barátok és rokonok lesznek ott.
- Bill ne idegeskedj – álltam fel Liza mellől és fogtam meg a kezét.
- Nagyon rég voltam sajtótájékoztatón – sóhajtott fel.
- Nem lesz gond – simítottam meg az arcát.
- Alig várom, hogy végre Frau Kaulitz legyél – vigyorodott el.
- Nem sokat kell már várnod – nevettem fel.
- Bill – nyitott be egykori producere, David Jost – idő van.
- Megyünk – bólintott, majd felém fordulva megcsókolt – gyere kicsim – szólt oda Lizának, aki letéve a babáit oda ugrált és megfogta apja kezét.
A másik kezét az enyémmel kulcsolta össze és így léptünk ki az öltözőből egy kisebb folyosón végig sétálva megláttuk a hosszú asztalt egy emelvényen és a hangzavart.
Bill elengedte a kezünket, újra megcsókolt Lizát megpuszilta majd felment az emelvényre, mire csönd lett.
- Üdvözlöm önöket – kezdett bele – nem régiben megjelent egy olyan cikk miszerint van egy kislányom…
Tapintani lehetett a feszültséget, ami a sok riporterből áradt. Mindegyik mozdulatlanul várták, hogy mi az igazság.
- Nos, a hír igaz – mondta magabiztosan, mire a riporterek tömkelege felhördült és azonnal bombázni kezdték Billt a kérdéseivel, de ő egyetlen kézmozdulattal elhallgatatta őket.
- Kérem, egy kérdésre sem szeretnék válaszolni. Liese, kérlek, gyertek ide – fordult felénk a kezét nyújtva. Én pedig szót fogadva Lizát kézen fogva felléptünk mellé, mire a gépek még szorgosabban kattogtak, Bill felemelte Lizát engem pedig átkarolva megcsókolt – Ő itt az a nő, akit a világon a legjobban szeretek, gyermekkorunk óta ismerjük egymást és a Tokio Hotel futása alatt kapcsolatban jártunk, de aztán szakítottunk és elválltak útjaink, három évig semmit nem tudtam róla. Végül rátaláltam, rá és erre a gyönyörű hercegnőre – mosolygott Lizára, aki ugyan azzal a mosollyal bújt apja nyakába – ő itt Elizabeth Kaulitz-Trümper, a kislányom – mondta ki, mire az ott lévők mind állva tapsolni kezdtek.
Még álltunk ott egy ideig, hogy képeket készítsenek rólunk, majd Bill elköszönt és elhagytuk az emelvényt, megkönnyebbülve ültünk be az autóba és mentünk haza, új élet kezdődött el számomra, egy új élet, amibe már Bill is beletartozott.
3 héttel később
Feszülten toporogtam a templom előtt a szép menyasszonyi ruhámban.
- Kedvesem, ne idegeskedj – fogta meg a kezem Simone.
- A gyomrom dió nagyságú.
- Minden nő átesik ezen – jelent meg édesanyám is – Bill ott vár bent, nem fog lelépni.
- Tudom csak… legyünk már túl rajta – nevettem fel.
Mikor megszólalt a nászinduló bementem, hatalmas mosollyal az arcomon szeltem végig a sorokat és néztem Bill szemébe. Boldog volt, ahogy én is, mindenki mosolygott rám, mindenki büszke volt rám és mindenki gyönyörűnek tartott.
Odaértem mellé és egy gyors egymásra pillantás után a papra néztünk és elkezdődött a ceremónia. Megváltásként ért a legfontosabb része a pap beszédében:
- Te, Bill Kaulitz-Trümper elfogadod-e hitves feleségedül az itt jelenlévő Annaliese Lehnhartot, és szeretni fogod egészségben és betegségben, amíg a halál el nem választ?
- Igen, elfogadom – mosolygott rám.
- És te, Annaliese Lehnhart, elfogadod-e hitves férjedül az itt jelenlévő Bill Kaulitz-Trümpert, és szeretni fogod egészségben és betegségben, amíg a halál el nem választ?
- Igen, elfogadom – feleltem elcsukló hangon.
- Kérem a gyűrűket – szólalt meg ismét a pap, majd Tom odalépett és Bill kezébe adta a gyűrűt, Emily ugyan ezt tette velem.
- Húzzátok fel egymásnak a gyűrűt.
Remegő kézzel húztam Bill gyönyörű hosszú ujjára a gyűrűt, Bill is megtette ezt, majd mosolyogva rám nézett.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak benneteket, csókold meg a menyasszonyt – nézett Billre.
Mindenki felállva tapsolt, majd Bill közelebb lépett hozzám és a kezét a tarkómra csúsztatva megcsókolt.
- És most köszöntsük együtt Bill és Annaliese Kaulitz-Trümpert. – kezdett el tapsolni a pap is. Tom, Georg és Gustav egy-egy füttyszót is benyomtak, Emily, Kathrin – Georg felesége – és Kitti elérzékenyülve tapsoltak.
Liza oda futott hozzánk a gyönyörű világos barack színű ruhácskájába és Bill karjaiba ugrott. Így, hárman mentünk ki a templomból ahol a fotósok azonnal neki láttak a képek gyártásának, a vendégek ismét tapsolni kezdtek és dobálták a rizs szemeket. Bill ismét megcsókolt. Révbe értem, megtaláltam a régi szerelmet és egy erősebb alakult ki, boldog vagyok és érzem… helyre jött az életem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
