|
27.
... 2010.10.03. 16:25
- Elmondanád még is hol a fészkes fenében voltál? – üdvözölte köszönés helyett mérgesen David az énekest.
- Charnál voltam.
- És elfelejtetted kezelni a telefont?
- Ne oktass már ki te is! – emelte meg a hangját – elegem van, hogy nem tűnhetek el a világ elől pár órára anélkül, hogy utána ne kapjam a lebaszásokat!
- Nem, nem tűnhetsz, tudod ki vagy te? Bill Kaulitz, a Tokio Hotel frontembere, aki nem mászkálhat csak úgy el mindenhova testőrök nélkül, mert az kurvára, veszélyes!
- Elegem van ebből érted? Elegem van! – fordult sarkon majd csapta be maga után a szobája ajtaját.
- Na, ez nem jó – szólalt meg Gustav, a másik két srác pedig csak bólogatott.
- Muszáj volt felhúzni David? – Georg.
- Ő húzta fel saját magát, elszállt az agya!
- De a tiéd is, nyugodj le oké? – Tom
- Hagyjál te is békén. Hagyjatok békén most egy kicsit – mondta és elviharzott.
- Mi van, mind a kettő menstruál vagy mi a f.asz? – Georg értetlenkedve.
- Billt már én is lebasztam, már akkor ideges volt miatta most meg David is osztotta az észt. – Tom – beszélek vele – mondta biztosan és benyitott öccse szobájának ajtaján – Bill?
Nem hallott semmit, így beljebb ment és becsukta az ajtót.
- David csak aggódott, ne haragudj rá – próbálkozott újra – Bill? – lesett be a résnyire nyitott fürdőszoba ajtón.
- Hagyj békén Tom, kérlek – hallotta meg öccse megtört halk, hangját.
- Dehogy hagylak, amilyen idióta vagy és ki vagy bukva tuti valami hülyeséget akarsz csinálni – lépett be a szobába, ahol megpillantotta öccsét a lehajtott WC deszkán felhúzott lábakkal gubbasztani. Arcát fekete csík szelte végig, sírt.
- Nem vagyok öngyilkos hajlamú – motyogta.
- Te most komolyan sírsz? – guggolt le elé – jaj Bill, ne csináld már.
- Csurig van a pohár.
- Milyen pohár? – értetlenkedett Tom.
- Betelt a pohár – motyogta.
- Ja, hogy az a pohár – bólintott nagyot – ne foglalkozz Daviddal.
- Abba akarom hagyni…
- Miket beszélsz? – hökkent meg bátyja.
- Szeretem, mindent, de már elég volt – nézett könnybe lábadt szemekkel Tomra.
- Jaj, Bill, ne már – törölte le a festék csíkot arcáról – most ki vagy bukva, és ez jogos. De attól, mert most így érzed, nem oszlathatjuk fel a bandát, mert holnap megbánnád.
Bill nem szólt semmit, tudta, hogy van némi igazságalapja, amit bátyja mond.
- Hallod?
- Nem vagyok süket.
- Felhívjam Chart?
- Minek? – nézett rá.
- Jó lenne vele is kibeszélni nem? Mostanában úgy is nagyon rá vagy kattanva.
- Féltékeny vagy? – jelent meg egy kis pimasz mosoly a szája sarkában.
- Te hülye vagy – állt fel öccse elől.
- Valld be, hogy idegesít, hogy vele voltam az éjjel.
- Bill fogd már be.
- Igazam van?
- Már nem is akarod a feloszlást.
- Tom kérlek, az öcséd vagyok. Nekem elmondhatod.
- N-e-m v-a-g-y-o-k f-é-l-t-é-k-e-n-y! – szótagolta el öccsének értelmesen.
- Oké, és most úgy, hogy nem hazudsz.
- Bill ne idegesíts fel.
- Olyan nehéz ki mondani, hogy igen Bill féltékeny vagyok?
- Na jó, rohadj meg – vágta ki az ajtót majd elviharzott.
- Ma tényleg mindenki idióta, velem együtt – sóhajtott fel a fiatalabbik.
Mikor haza értem minden újonnan vett ruhadarabot bedobáltam a mosógépbe és miután elindítottam a programot lementem valami vacsorát készíteni. Közben a tévében a zene csatorna ment, amire jó kedvűen riszáltam vagy épp a szöveget énekeltem, mikor csöngettek. Lettem a kést és az ujjamról lenyaltam a szószt, majd az ajtóhoz riszáltam és kinyitottam, a jó kedvem azonnal elszállt, hogy megláttam a vendégemet.
- Szia – vette le a hatalmas napszemüvegét, bár már sötét volt ez a sztár világban kötelező kellék.
- Szia.
- Bemehetek?
- Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Jó kisfiú leszek – mosolyodott el – ígérem – rajzolt egy X-et a mellkasára.
- Jó – sóhajtottam fel – gyere – engedtem be a fekete ruhába bugyolált gitárost.
- Zavarlak? – lesett be a konyhába.
- Épp vacsorát készítek.
- Király és mit? – vette le a cipőjét meg a pulóverét majd besétált a konyhába – hű de guszta – nézett bele a tál szószba és beletorkoskodott.
- Hé – csaptam rá a kezére mikor újra bele akarta mártani az ujját.
- Mi van? – nézett rám hatalmas boci szemekkel miközben az ujját szopogatta.
Elvigyorodtam, iszonyat édes volt.
- Legalább ízlik? – vettem el előle a tálat.
- Nagyon finom – nyúlt át a vállamon majd lopott még egy kis adagot az ujján.
- Tom! – néztem rá mérgesen – anyukádnál is mindig ezt csinálod?
- Ha otthon vagyunk, akkor igen – rántotta meg a vállát.
- Szegény asszony, ilyen neveletlen gyerekkel – tettem át a másik pultra a tálat, hogy bele tegyek még egy kis fűszert.
- Hé, igen is jól nevelt vagyok – kérte ki magának.
- Hogyne, látom – böktem a kezére, ami ismét elkalandozott, bele a tálba – tudod mit? Szedek egy kis tálba és élvezkedj rajta – nyitottam ki a szekrényt majd elővettem egy kis ezüst tálat és tettem bele neki egy kevéskét.
- Milyen nagylelkű vagy – vette el vigyorogva és mártogatni kezdte az ujját. Én pedig csak csóválva a fejem követtem nyomon.
- Rosszabb, mint egy kis gyerek.
- Ma ezt már hallottam az öcsémtől, szóval nem újdonság.
- Meddig hagytad aludni szerencsétlent? – álltam neki újra a főzésnek.
- Nem tudtam mikor ért vissza, ezért két óra alvás után rontottam rá.
- Legalább visszaaludt?
- Igen, olyan másfél órája lehet fent, de már most elege van.
- Mert, hogy? – néztem rá kíváncsian.
- Én is lehordtam reggel, aztán most David is kioktatta.
- Miattam? – álltam meg a főzésben.
- Nem, maga miatt, mert az idióta eszével kikapcsolta a telefonját és szó nélkül lépett le, te is tudod, hogy ez mennyire veszélyes – kapta be ismét az ujját – kapok még? – tartotta felém a tálkát.
- Tom, elég legyen. Ha ennyire ízlik, várd meg míg végzek, és akkor majd a készétellel eheted.
- Meghívsz vacsira? – vigyorodott el.
- Máskülönben megeszed a szószt.
- Köszönöm szépen elfogadom a meghívást – tette le a tálat – amúgy mi lesz ez?
- Olasz paradicsomos spagetti.
- Spagetti? Jól tetted, hogy meghívtál – vigyorgott.
- Legalább is remélem, mert már a fél szószt eltorkoskodtad.
- Jól van, na – sértődött be, majd kivonult a nappaliba.
Sóhajtva hagytam abba a zeller aprózását, és lettem a kést.
- Tom – mentem utána.
- Mi van? – duzzogott a kanapén ülve, karba tett kézzel, jól elhelyezkedve.
- Most megsértődtél?
- Minek látszik?
Elmosolyodtam és a fejem csóváltam.
- Olyan vagy, mint egy gyerek.
- És ez tetszik neked.
- Igen – mondtam ki, aztán esett le, hogy talán nem kellett volna.
- Szóval tetszik, hogy gyerekes vagyok? – hajolt közelebb hozzám végig a szemem nézve.
- Igen, minden pasiban van valami gyerekes – álltam fel hírtelen majd visszamentem a konyhába.
- Hát persze – vigyorgott – csak épp bennem a legtöbb, amit te szeretsz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
