Úgy voltam vele, hogy ez a tökéletes időpont arra, hogy visszamenjek. Valamiért biztos voltam abban, hogy Bill és Rosalie most már együtt marad, és ezek után… Más dolgom elvégre úgy sem volt.
Pár percig még elgondolkozva ültem a kanapén, aztán fogtam magam, és elindultam az ajtó felé. Kiléptem, halkan becsuktam magam után, még utoljára megsimogattam Scottyt, aztán pár másodperc múlva a kertkapu is bezárult mögöttem.
Fogalmam sem volt arról, hogy merre menjek. Haza is akartam volna menni, de még képtelen lettem volna a szemébe nézni. Észrevenné, ha hazudnék neki arról, hogy jól vagyok. Most értettem meg igazán, hogy miért mondta, hogy a szerelem fáj. Nem, félreértések elkerülése végett, ki kell jelentenem, hogy nem vagyok szerelmes Tomba, egyszerűen csak… Megkedveltem őt. Egyszerűen csak azt hittem, hogy ő is engem, de hát úgy látszik, tévedtem. Azt hittem, hogy ő más, vagy legalább majd miattam más lesz… Kíváncsi lennék, hogy hányan hitték már ezt rajtam kívül.
Még egy ideig sétáltam, aztán inkább az egyik játszótéren beültem a hintába. Meglöktem és olyan csodálatos érzés volt, ahogy a levegőben szinte repültem, hogy mindent elfelejtettem. Kitártam a karjaim és kiugrottam. Legalább két métert repültem, de mégis annyira kecsesen landoltam, egy pillanatnyi megingás nélkül. Valaki mintha elfutott volna mögülem, de mikor hátranéztem, már egy távolodó alakat sem pillantottam meg.
Úgy döntöttem, hogy inkább felmegyek a lakásra, és írok Billnek egy levelet. Mert arra képtelen lettem volna, hogy minden magyarázat nélkül hagyjam őt itt, ha már nem szóltam neki az eljövetelemről. Lassan elsétáltam néhány kivilágított kirakat előtt, már mindegyiken égett az arany lámpasor, elvégre mindenki készült a karácsonyra. Lassan elértem a ház kapuját, beütöttem a kódot, majd halkan felsétáltam a lakásba. Kinyitottam az ajtót, ledobtam a kabátom a kanapéra, és a hálószobába léptem, hogy szerezzek néhány papírlapot és egy tollat.
Kiültem az étkező asztalhoz, de arról már fogalmam sem volt, hogy mit írjak. Ezerszer neki kezdtem azzal a mondattal, hogy „Kedves Bill…”, de egyszer sem jutottam három sornál tovább. Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan magyarázzam el a dolgokat anélkül, hogy el kéne mondanom, hogy ki vagyok. Végül arra jutottam, hogy nem írok semmit, hogy talán jobb is így, nem fog egyikőjüknek sem fájni legalább.
Ott hagytam mindent az asztalon, felvettem a kanapéről a kabátom és lenyomtam a kilincset a bejárati ajtón.

Ahogy kinyitottam az ajtót, szinte hallottam, ahogy a szívverésem egy másodperc alatt a duplájára ugrott. Ott állt ő, előttem, a keze a csengőn, fájdalmas tekintettel az arcán, a nadrágja alja el volt ázva.
- Tom? – Néztem rá meglepődve.
A legidegesítőbb az egészben, hogy nem voltam biztos abban, hogy a pulzusom az ijedtség miatt nőtt meg ennyire, hanem inkább Tom miatt. Csak mert eközben a gyomrom a felére csökkent, és alig kaptam levegőt.
Tom sóhajtott egyet.
- Belle… – suttogta elhalóan.
Hirtelen megölelt, szorosan magánál tartott, én pedig jólesően bújtam hozzá, és szívtam magamba az illatát.
Egyáltalán nem érdekelt, hogy mit keres itt, hogy miért nem bulizik valaki mással, az egyetlen dolog, amit fontosnak tartottam, hogy eljött ide, értem, azért, hogy láthasson és magához ölelhessen.
- Olyan fura vagy – szólalt meg pár perc múlva, mire én elhúzódtam tőle, és beljebb mentem. – Úgy értem, nem most… hanem úgy mindig.
Tom becsukta maga után az ajtót és követni kezdett, miközben a kezemben lévő kabátra nézett.
- Mész valahova? – Kérdezte csendesen, mire megfordultam, de alig tudtam elfojtani egy pimasz kis mosolyt.
- Maradjak?
Tom lassan bólintott. Teljesen furán viselkedett.
Visszatettem a kabátom a kanapéra, és a konyhába indultam.
- Kérsz teát? -  Még egyszer bólintott. – Amúgy mit szeretnél? – Néztem rá mosolyogva.
Tom csak nagyon lassan megrántotta a vállát.
Feltettem a teafőzőt a tűzhelyre, miközben éreztem, hogy Tom tágra nyílt szemekkel bámul engem, követi minden mozdulatom, habár azt nem tudhattam, hogy magában elemzi is őket.
- Tudod – szólalt meg hirtelen -, sokszor gondolok rád. Pontosabban… mindig rád gondolok, és sokat gondolkozom rólad.
Nem mertem ránézni, mert féltem, hogy észreveszi az arcomon megjelenő pírt, ehelyett csak nyeltem egyet, és tudtam, hogy meglátta, hogy egy pillanatra lefagytam, ahogy kimondta ezt a mondatot. Nem tudtam mit mondani neki.
Hallottam, hogy ő is nyel egyet, ahogy abban a falatnyi ruhácskában felnyújtózkodtam a legfelső polcra, hogy kivegyek két bögrét. Letettem őket a pultra, kivettem a szekrényből két filtert és a bögrékbe tettem.
- Soha nem hittem, hogy fogok lányra úgy gondolni, mint rád – szólalt meg hirtelen. – Belle… – beleborzongtam, ahogy kimondta a nevem.
Tom mögém lépett, de én nem számítottam erre, ezért majdnem mellé öntöttem a forró vizet.
Éreztem, ahogy hozzám simul, majd vesz egy mély levegőt. Eltűrte a hajam, és adott egy apró puszit a nyakamra. Aztán még egyet. Megremegtem.
Megfordultam és Tom kezébe nyomtam a bögrét, de így csak annyit értem el, hogy most már Tom és a pult közé szorultam. Az ajkaira néztem. Tom elmosolyodott. Felnéztem a szemeibe. Elgondolkozva nézett rám, aztán visszarakta a bögrét a pultra, megtámaszkodott mellette és közelebb hajolt. A csípőink között már egy madártoll sem fért volna el.
Elgondolkodott.
- Tudod, azt hiszem, kiismertelek – szólalt meg hirtelen, és figyelte a reakcióm.
Még közelebb hajolt, az ajkaink között talán ha egy centi volt.
- Tessék? – Kérdeztem vissza, és próbáltam nem mutatni az ijedtségem.
Hirtelen megrázta a fejét.
- Annyira hihetetlen. Sőt, azt hiszem, nem is tudom elhinni – suttogta és egy pillanatra becsukta a szemét.
Közömbösen néztem rá, pedig belül nagyon féltem.
- Úgy értem, tudod… – habogott össze-vissza. Persze, megértem, fordított helyzetben én is teljesen össze lennék zavarodva. – Megpróbálok hinni, de én nem vagyok sem hívő, nem hiszek a csodákban… – nyelt egyet. – De mégis minden jel erre utal. Amikor egyszer ültél ölemben, és én azt mondram, te hátrafordultál, és… – teljesen összefüggéstelenül kezdett el beszélni. Hidegen pillantottam vissza rá. - Abból a hintából is olyan hihetetlenül ugrottál ki! – Felcsattant, aztán egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. – Amikor beszélgetünk, úgy beszélsz rólunk, emberekről, mintha… mintha te nem is az lennél – gyorsabban vette a levegőt.
Lassan és ridegen felvezettem a kezem a nyakához, és végig simítottam az arcát.
- Tom…
- Totál hülyeség és őrültnek fogsz nézni…
- Mondd ki – vágtam a szavába szárazon.
Kereste a szavakat, nyelt egyet, már nyitotta a száját, de aztán vissza is csukta, én pedig kezdtem elveszteni a türelmem.
- Mondd ki, Tom. Minek képzelsz? – Alig egy milliméter volt az arcunk között.
Vett egy mély levegőt.
- Egy angyal vagy – suttogta.
Elmosolyodtam.
A homlokát az enyémnek döntötte, nehezen nyelt egyet, és egy apró puszit nyomott az arcomra. Az ajkai éppen, hogy csak súrolták a bőrőm.
- Az én angyalom… – mondta elhalóan.
Egy pillanat alatt megszüntettük az ajkaink közti távolságot. Óvatos puszikat adott a számra, éreztem a hideg piercingjét, ami a forró ajkában ült, ezért kirázott a hideg. Egy pár másodperc múlva csókolgatni kezdte az ajkaim, aztán én voltam az első, aki szétnyitotta a száját. A nyelve rögtön az én számban volt, valami őrületesen jól csinálta. Átkaroltam a nyakát, ő pedig hirtelen a csípőm alá nyúlt és felrakott a pultra, majd a lábaim közé simult. Még jobban magamhoz húztam, de aztán mikor éreztem, hogy Tom a combom kezdi simogatni, eltoltam magamtól, és próbáltam tudomást sem venni arról az érzésről, ami az ágyékomnál jelentkezett.
Tom kérdőn nézett rám, de egy szó sem jött ki a torkomon. Elmosolyodott, még egyszer megcsókolt, és átölelt.
- Semmi baj, Belle – mondta, és egy apró puszit adott a homlokomra. – Szólj, ha kész vagy rá.
Lesegített a pultról, de még mindig nem engedett el.
- Mondtam már, hogy imádom az illatod? – Suttogta.
Elmosolyodtam és adtam egy puszit a nyakára.
- Tom, tényleg te vagy a legokosabb ember, akivel találkoztam… – mondtam.
- Eddig hány emberrel találkoztál? – Mosolyodott el, miközben még jobban hozzám simult.
- Csak veletek – vallottam be vigyorogva. – De mások akkor sem jönnek rá remélem…
- Nem mondom el senkinek – rázta meg hevesen a fejét, aztán még kisfiúsan hozzátette: – Csak maradj itt…
Egy pillanat alatt magamhoz tértem a kábulatból.
- Tom – kétségbeesetten néztem rá.
- Mi az? – Rázta meg a fejét mosolyogva, de én tudtam, hogy csak saját magát akarja becsapni.
Végül mindent elmondtam neki. Arról, hogy döntenünk kell, hogy valamelyikünknek fel kell áldoznia magát.

- Tom, én nem akarom, hogy miattam itt hagyj mindenkit – ráztam meg a fejem. Ő a konyha túlsó felében állt, míg én fáradtan és szomorúan támaszkodtam a konyhapultnak.
- Hogy tudod így mondani? – Nézett rám dühösen. – Mondtam, hogy te vagy az első lány az életemben, aki kezd egy kicsit is fontos lenni!
- Nem is ismersz – megráztam a fejem. – Tudod biztosan, hogy én vagyok az a lány, akivel az egész életed le akarod élni? Mert én nem akarom, hogy miattam feláldozz akármit, mert nem bírnám elviselni a tudatot, hogy emberek milliói miattam szenvednek – Tomot kirázta a hideg.
- Nem fogsz lemondani az angyalságról, igaz? – Nézett rám kérdőn.
- Nem tudom – mondtam neki, és közelebb léptem hozzá.
Ő is lépett egyet felém, végül megölelt.
- Mi lenne, ha később választanánk? – Kérdeztem.
- Igen, azt hiszem, az lenne a legjobb.

Negyed óra múlva már a főtér irányába sétáltunk. Mikor megláttam a sok bódét és megéreztem az illatokat, elmosolyodtam és még jobban Tomhoz bújtam. Annyira varázslatos volt minden, hogy azt hittem, ez a Földön nem is lehetséges. Tom megsimogatta az oldalam, és együtt vetettük bele magunkat a tömegbe.
- Mesélsz nekem az… otthonodról? – Kérdezte hirtelen Tom, és megállított egy forralt boros bódé előtt.
Mosolyogva pillantottam fel rá.
- Nem tudok mit mesélni… Olyan, mint a Föld, csak jobb pasik vannak… – elvigyorodtam, mire Tom játékosan megütötte a vállam.
- Létezik… Ő? – Tudtam, hogy ez érdekli őt a legjobban, ha nem is volt hívő.
Bólintottam.
- És milyen? – Kérdezte gyermeki kíváncsisággal.
Észrevettem az asztalka mögött állő idős hölgyet, ahogy kicsit közelebb lép hozzánk, jelezve, hogy mi következünk a sorban. Óvatosan megráztam a fejem Tom felé, majd az asszony felé fordultam.
- Kérhetnénk két bögrével?
- Hát persze, Kedveském – ráncos arcával elmosolyodott, majd megtöltött két bögrét forralt borral.
Tom kifizette őket, aztán kézen fogva indultunk tovább.
- Tehát? – Kérdezte Tom kíváncsian, miután belekortyolt a borba.
- Mi tehát? – Néztem rá egy hamis kis mosollyal.
- Belle, ne fárassz! – Csattant fel, de aztán újra kisfiús mosoly jelent meg az arcán. – Van… Mennyország?
- Én az otthonomnak hívom, csak ti, emberek találtátok ki neki ezt a nevet – vigyorodtam el megint, és megálltam egy hógömböket árusító stand előtt.
Tom elgondolkozva nézett rám, végül kivett egy kis hógömböt, amiben két ember szorosan állt egymással szemben, feltartott karjaik jelezték, hogy táncolnak. Tom megrázta a gömböt, mire abban a hónak nevezett valami tombolni kezdett, belepve a táncoló párt rengeteg hópehellyel.
Ahogy láttam Tomot csillogó szemekkel elmosolyodni, lábujjhegyre álltam, még jobban hozzábújtam és egy apró puszit adtam az arcára.
- Ezt kérnénk – nyújtotta Tom az eladónak, és míg az becsomagolta nekünk papírba, egy elnyújtott csókot nyomott az ajkaimra.
Tom fizetett, majd a kezembe nyomta egy szó nélkül és feltűnően zavarba jött.
- Hát ez? – Kérdeztem tőle egy mosollyal az arcomon.
- Ajándék. Tőlem… neked – megrántotta a vállát.
Annyira aranyos volt, egyszerűen látszott rajta, hogy mennyire feszélyezve érzi magát. Nyomtam egy óriási puszit a szájára, mire ő rögtön jobban lett, és persze nem hagyta annyiban, megcsókolt. Mosolyogva átkaroltam a nyakát, ő egy kicsit feljebb emelt a derekamnál fogva, és még jobban magához húzott.
Mikor elengedett, persze felhoztam az előbbi zavarát, csak hogy még jobban idegesítsem őt.
- Miért érezted magad kellemetlenül az előbb? – Alig tudtam elfojtani egy vigyort.
- Én nem is… – vágta rá rögtön Tom, de aztán belátta, hogy úgy sincs semmi értelme. – Én soha nem ajándékoztam meg lányt – elgondolkodott. – Vagyis de, egyszer egy lánynak adtam egy szál rózsát… de csak lefeküdni akartam vele – vigyorodott el, mire én felhúztam a szemöldököm. – Úgy értem, csak lefeküdni. Mármint nem azért, mert veled nem akarok szexelni – teljesen összezavarodott. – Úgy értem, nem most. Mármint, nem itt a vásár közepén. De persze, ha te úgy döntenél, hogy most menjünk hozzád vagy hozzám, benne lennék – hadarta, aztán egy kicsit megrázta a fejét. – Nem úgy értettem, hogy most akkor neked is akarnod kell, elég, ha én akarom. Mármint, te jó ég, nehogy azt hidd, hogy éjszaka meg foglak erőszakolni! Meg természetesen nappal sem…
Itt adtam fel, és szegénynek konkrétan a képébe nevettem, mire ő is kicsit elmosolyodott.
- Nem volt olyan gáz? – Kérdezte reménykedve.
- De… – válaszoltam mosolyogva, és megcsókoltam.
Tom az egyik kezével átkarolta a derekam, a másikkal pedig végig simított az arcomon.
- Szóval… az előbbi rajta van a Top 5 „Legcikibb élményeim az életemben” listán, mi? – Vigyorogtam rá szemtelenül.
- Határozottan – mosolyodott el, és még egy puszit adott a homlokomra.
Tovább sétáltunk. Minden olyan tökéletesnek hatott, Tomot senki nem ismerte fel, és ez, mint ahogy ezt ő is megjegyezte, igazán nagy szó. De valami mégis ott volt bennem, mélyen elásva, legalábbis reméltem, hogy Tom nem látja rajtam. Én nem láttam rajta, és igazából eldönteni sem tudtam, hogy egyáltalán gondol-e arra, hogy milyen nehéz döntés előtt állunk.
Egyszer csak hirtelen megállt, és mivel a kezeink össze voltak kulcsolva, fél méter múlva én is megálltam. Szembefordított magával, aztán csak ennyit hadart el:
- Megpróbálhatnánk a távkapcsolatot – furcsállva összehúztam a szemöldököm, aztán csak felnevettem, mire Tom furán bámult rám. – Mi az?
Megráztam a fejem, és közelebb bújtam hozzá.
- Nem lehet, igaz? – Kérdezte szomorúan, mire én csak reményvesztetten a mellkasába fúrtam a fejem.
Éreztem, ahogy a fejét a vállamra hajtja és még jobban magához szorít.
Nem akartam őt elengedni.
- Tudod, már csak az érdekelne, hogy miért voltál olyan kis izé velem – szólaltam meg, mire ő tanácstalanul megvakarta a fejét.
- Hát… Mondtam, hogy lányt soha nem szerettem. Fura volt. – Halkan folytatta: – És te lennél az utolsó lány, akit meg akarnék bántani.