|
11.
... 2010.12.11. 11:28
- jól vagy?- szaladt le Tom
- igen- fordultam vele szembe
- sose volt ilyen hogy ilyet tegyen
- bocsi hogy jövök- szaladt fel a lépcsőn David- de el kell mennem, próbáljatok még.
Választ se várva elment.
- szólsz a többieknek hogy próba?- kérdezte
- igen
Együtt felmentünk a lépcsőn. A Georg és Gusti is a szobájában volt, Tom meg Billnek szólt. Belekezdtek egy új számba és mikor végeztek elmentek.
Már az ajtóban álltam és vártam hogy elmenjenek mivel én zártam. Georg és Gustav is elment már. Tom a kocsijának neki dőlve várta hogy Bill kijöjjön.
Lejött a lépcsőn megállt egy pillanatra megeresztett egy mosoly félét és elsietett. Bezártam a riasztót bekapcsoltam és elindultam hazafelé. Egész úton ő járt az eszembe. Miután hazaértem átvettem egy otthoni kényelmesebb ruhát és összedobtam egy kis spagettit és beültem a tv elé vele. Mikor megettem lefeküdtem megnézni a kedvenc sorozatomat majdnem bele aludtam de akkor a telefonom csörgése felkeltett.
- igen, tessék- szóltam bele álmosan
- felkeltettelek?- hallottam Tom hangját
- nem lényeg, miben segíthetek?
- Bill nálad van?
- nem nincs- felültem- hol van?
- telefonon hívta David ordítottak egy sort és semmi azóta
- lehet a fiúknál van nem?
- ott sincs
- nincs olyan hely ahova menni szokott?
- nem nincs, várj hív valaki majd mindjárt visszahívlak
- rendben- leraktam
Az a kis álmosság is kiment a szememből ami volt. Amíg vártam Tom hívását összepakoltam a konyhát és mire végeztem már hívott Tom.
- tudsz már valamit?- kérdeztem rá egyből
- igen, de baj van
- ugye nem kórházba van?
- nem semmi ilyen
- huh akkor megnyugodtam, hol van?
- hazament anyuékhoz
- és mikor jön vissza?
- nem akar
- mi az hogy nem akar?
- nem akar anya mondta, odaért hozzájuk és azóta a szobájában van
- utána mész?
- még nekem sem jönne haza
- akkor kinek fog?
- neked
- nekem?
- igen
- a mai nap után szerintem nem
- itthon beszéltem vele erről megbánta és sajnálja bocsánatot akart kérni de nem mert
- ijesztő vagyok?
- lehet- nevetett
- szóval én menjek utána?
- igen te
- mi a cím?
- Hayden Strasse 12
- remélem oda találok
- ahogy beérsz lesz egy hosszú út és ott a balról a 3. utcába befordulsz és a negyedik ház, zöld kerítés és fehér ház
- sötétbe kurva sokat mond a szín
- bízok benned
- jó mert én nem bízok magamban
- az egész hétvége előtted van
- majd hívlak ha lesz valami
- rendben, szija
- pás
Amint leraktam a telefont összeszedtem 1-2 ruhát kocsiba pattantam és elindultam Magdeburgba.
Fogalmam sincs hogy hogy hozzam haza. Rám mért hallgatna?
Sok millió érv cikázott a fejembe de egyik sem volt a legmegfelelőbb.
2 óra autóút alatt odaértem ahogy mondta végig mentem a hosszú úton és balra kanyarodtam a ház meg is volt. Bill kocsija ott parkolt a feljárón beálltam mögé és kiszálltam a táskámmal együtt.
Csöngettem és azon gondolkoztam hogy hogy kezdjek neki. Bentről lépteket hallgattam majd kattant a zár és megláttam az ikrek anyját.
- Jó estét- köszöntem
- már vártalak hogy gyere- mosolygott
- várt?
- igen, Tom felhívott
- ohh értem akkor megkíméltük egymást egy rakat kérdéstől
- gyere beljebb- arrébb állt én meg bementem- remélem nem baj ha tegezlek
- semmi baj, Bill?
- mikor ide ért elmondta a dolgokat aztán azóta fent van a szobájában
- felmehetek hozzá?
- persze, felismered az ajtaját
- rendben
A táskámmal a kezembe elindultam felfelé. Ahogy felértem meg is láttam az ajtaját egy nagy B betű díszelgett rajta míg a mellette lévőn egy T betű. Bekopogtam és vártam a választ.
De nem jött.
Kopogtam még egyszer.
Léptek sora és amint elfordította a kulcsot kinyitotta. Billen egy egyszerű fekete melegítő volt fehér trikóval.
- szija- köszöntem
- szija, gyere be- arrébb állt udvariasan és az ágyra ültünk le egymással szemben.
Pár percig csak néztük egymást, csöndben.
- sajnálom én nem akartam olyan lenni- hajtotta le a fejét
- én nem haragudtam akkor sem és most sem
- tényleg?- felemelte a fejét
- tényleg- mosolyogtam
- köszönöm- odahajolt hozzám és átölelt
Az az illat és még sorolhatnám hogy mik jártak akkor az eszembe…
- most már elmondod a problémád?
- el- visszaült- a nyomás amiről beszéltünk…a szövegeket szinte csak én írom jó segítenek a többiek is, de rajtam a nyomás valahogy mindig nagyobb mint a többieken…annyi embernek kell megfelelnem és nem akarok senkinek se csalódást okozni, a rajongók akik mindig ott vannak a koncerteken és az a mérhetetlen nagy boldogság van a szemükbe, attól félek hogy ez egyszer elmúlik és nem fog tetszeni nekik amit csinálunk…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
