|
1.
pflore 2011.01.23. 13:44
Az éjszaka, a legszebb álmom közepén riadtam fel s éreztem, hogy vizes alattam a lepedő. Megrémültem, felrántottam a takarómat és észrevettem, hogy ami a nedvességet okozta az-az elfolyt magzatvizem. A szívem örülten kezdett el verni a levegőt csak úgy kapkodtam és nagyon féltem.
- Anya!
Teli torokkal kezdtem el kiabálni és nem sokkal később édesapám tört be a szobámba anyámmal az oldalán.
- Mi az, mi történt?
Anyám ellökte maga elől apámat és megfogta a kezem, majd tekintete a lepedőre esett.
- Charles állj ki az autóval. A lányunk szülni fog.
Apa szó nélkül rohant ki a szobából és vele együtt a házból is.
- Anya, félek. Mi van, ha nem élem túl? Vagy ha a babával történik valami? – sírva fakadtam.
- Ott leszek veled, végig. Ígérem, de most öltözz fel, kérlek.
- Rendben – feleltem remegő hanggal és a hasam miatt kissé nehézkesen, de kikelve az ágyból magamra vettem a már kikészített ruháimat.
Apa eszét vesztve nyomta a gázt szerencsére egy lélek sem volt az utakon így sima utunk volt egészen a kórházig. A bejáratánál már az orvosom várt egy nővérrel, aki egy tolókocsit tartott maga előtt.
Miután apa leparkolt kisegítettek az autóból és beleülve a kerekesszékbe azonnal betoltak a kórházba. Szaporán fújtam ki levegőt a megkezdődött fájások miatt.
A kórház hajnali csendjét a fájó kiáltásaim törték meg aztán a kórház csöndbe borult, de nem sokáig pihenhetett az épület, csöndjét most egy csecsemő rémült sírása szelte ketté.
Erőtlenül és boldogan vettem kezembe a fiam. Az első szülött gyermekem, a kis hercegemet. A hírtelen jött boldogságom egy kissé megfakult, mikor a fejembe kúszott egy gondolat; Apa nélkül nő majd fel.
4 hónappal később.
Los Angeles utcáit csak úgy tűzte a nap, a tikkasztó forróság már szinte elviselhetetlen volt. Embert alig lehetett látni az utcákon, mind vagy a strandon hűsölt az óceánban, vagy otthonaik hűvös falai között pihentek.
Egy kissé távoli villa csöndjét egy kétségbeesett hang törte meg.
- Biiiill!
A fekete hajú gitáros elnyújtva testvére nevét szólongatta.
- Tom, az égre kérlek. Ne nyavalyogj már – jött le a lépcsőn a fiatalabbik testvér egy kicsi hordozható ventilátor társaságában.
- De olyan baszottul meleg van – nyavalygott tovább a kanapén vergődve.
- Tényleg? Én azt hittem havazik – vágta oda gúnyosan testvérének majd elfeküdt mellette a kanapén.
- A medence vize is tuti több ezer fokos. – vette el öccse mini ventillátorát, hogy magát hűtse.
- Tudod hova menj – kapta ki a kezéből és így visszaszerezte a kis szerkezetet – mondtam, hogy hozzál magadnak is, de te nem hoztál. Így jártál.
Tom sértődötten állt fel és nyelvét kinyújtva öccsére beballagott a konyhába, hogy készítsen magának egy jéghideg limonádét.
- Fel kéne hívni a fiúkat, nem? – helyezkedett el jobban Bill.
- Ott tuti nincs ilyen forróság – szólt ki a kérdezett személy.
- Na, majd mindjárt megtudjuk.
Felelte s elővéve a telefonját kikereste a dobos nevét és tárcsázni kezdett.
- Hello Bill – szólt bele a már jól ismert hang.
- Szia, Gustav, mi a helyzet?
- Nem sok, punnyadok. Meleg van.
- Itt is basszus, van vagy 45°C. az tuti.
- Hot, hot – kezdett el énekelgetni a dobos nevetve – itt csak 30°C körül van.
- Mázlista, Tom itt nyavalyog már egy ideje, hogy rohadt meleg van. Mintha én nem tudnám.
- Hallom te majom – vágta hasba finoman öccsét a gitáros majd leült mellé - cső töki – köszönt bele a telefonba s Bill jobbnak látta kihangosítani a készüléket.
- Tom, hányszor mondjam még el neked, hogy ne hívj így? Tudod milyen ciki? – nevetett fel – szia, haver.
- Mi a helyzet veled? Hallom ott is meleg van.
- De nem annyira, mint nálatok. De veletek mi a helyzet? 2 hónapja nem is láttalak benneteket.
- Hamarosan haza látogatunk, ne aggódj. Tudom, hogy hiányzom neked drága husibogaram.
- Persze Tom, nagyon – bár nem látták, tudták, hogy a dobos vigyorog, és a szemét forgatja. Túl jól ismerték már őt. – de mikor gondoltátok a haza utat?
- 1 hét. Körülbelül.
- Király Davidtől, hogy most szünetet tartunk. Kell a kiadós pihenés. – Bill.
- Bizony – helyeselt testvére – te Gustav, hogy állsz Christennel?
- Egész jól, nagy ritkán összekapunk valami apróságon, de hát, egy kapcsolat nem kapcsolatveszekedés nélkül.
- Igaz-igaz. Emlékszel Gustav mikor Tom folyamatosan szívatta Sofiet? Ő mindig bevágta a sértődöttet és utána jól összevesztek egymással. – nevetett fel Bill.
- Hagyjuk ezt Bill – nézett komolyan öccsére, mire annak lehervadt a vigyora.
- Bocs Tom, mindig elfeledkezem róla – hallgatott el a kisebbik.
- Georg haverunkat hívtátok már?
Gustav mindig tudta mikor kell más témát felhozni; mielőtt elharapódzik a hangulat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
